Aktuális

Cukrászvita: Az albán a nagycsaládok fagyija

B. B. A.

Létrehozva: 2018.06.20.

Attól, mert olcsó, még nem egészségtelen – mondja az „albán fagyiról” Antalicz Miklós, akinek cége cukrászati és sütőipari alapanyagokat gyárt. Határozottan kiáll a termék mellett.

Forrás: Purger Tamás

A múlt héten vesézte ki a témát a Bors, hogy egy úgynevezett albán fagyizóban akár a kétszeresét is adják annak az adagnak, amit másutt, és sokszor fele annyi pénzért. Ezt pedig rendesen sérelmezi a Magyar Cukrászok Ipartestülete, mondván: sok, de ízetlen ez a fagylalt, nagyrészt aroma, ételfesték, víz és cukor van benne, gyümölcsöt nem lát, és a térfogatnövelő adalékanyagoktól duzzad látványosan nagyra. Igaz, ezek az adalékok az egészségre nem károsak – ezt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is hangsúlyozta.

Antalicz Miklós, a budapesti m-Gel Hungary Kft. tulajdonosa nem tagadja, hogy minőségben van különbség a két fagylalt közt, de hozzáteszi: minden vásárlói igényt ki kell elégíteni.

– Ha osztályoznom kellene a cukrász- és az albán fagylaltokat, akkor azt mondanám, az albán fagyi 3-as–4-es, a cukrászfagylalt pedig 5-ös. A fagyinál is – éppúgy, ahogy az autóknál – van jobb és kevésbé jobb minőségű. És azt látni kell, hogy sok család, ahol három vagy több gyerek van, nem feltétlenül tudja kifizetni a drágábbat. Nekik is meg kell adni a fagyizás lehetőségét – érvelt Antalicz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei