Aktuális

Csavarhúzót vágott haverja szemébe egy férfi a kőbányai villamosmegállóban

Bors

Létrehozva: 2021.11.03.

Elfajult a piálás, a megszúrt férfi hetekkel később halt bele sérülésébe a kórházban.

Forrás: Shutterstock

Véres bulit csapott egy társaság egy kőbányai villamosmegállóban, gyilkosság lett az italozás vége. 

Emberöléssel vádolják azt a férfit, aki csavarhúzóval szúrta szemen a társaság egy tagját KőbányánA vádirat szerint a férfi és néhány ismerőse 2019. április 29-én egy kőbányai villamosmegállóban beszélgettek és italoztak. A vádlott egy idő után a társaságból több személlyel is vitába keveredett, velük szemben agresszívan, támadólag lépett fel.

Egyiküket arcon is vágta, míg egy másik férfit homlokon ütött egy nála lévő, 13 cm szárhosszúságú csavarhúzó nyelével.

Ezt követően a vádlott otthagyta a villamosmegállót. Az egyik sértett testvére – miután tudomást szerzett a fivére sérüléséről, a vádlott után ment, miközben szidalmazta és veréssel fenyegette őt. Mikor összetalálkoztak, a férfi arcon ütötte a vádlottat, mire ő a nála lévő csavarhúzóval szemen szúrta őt, majd elmenekült a helyszínről.

A sértett a bántalmazás következtében kialakult sérülései miatt – a hetekig tartó kórházi ellátás ellenére – meghalt.

Az ügyészség a vádlottat emberöléssel és garázdasággal vádolja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141656_auto_resized.jpg
origo.hu

A brit fiataloknak már nem éri meg dolgozni, a munka helyett a segélyt választják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713452712
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141684_auto_resized.jpg
vg.hu

Lázár János nyíltan beszélt: rengeteg fegyvert kell vásárolnia Magyarországnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713452712
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713452712
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713452712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül