Aktuális

Családos emberként szentelték pappá Istvánt – elárulta, hogy lehet ez

Kóré Károly

Létrehozva: 2020.11.24.

Két felnőtt férfi édesapja és két gyermek nagyapja Gyurkovics István római katolikus pap. Az aszódi plébániai kormányzó mégsem vétett a fogadalma ellen.

Gyurkovics István fiatalon még repülni vágyott. Pilótának készült, de kiderült, hogy nem túlságosan jók a szemei. A gépek hivatásszerű vezetéséről le kellett tennie, de az érdeklődése továbbra is fennállt. Így ment a műegyetemre repülőgépmérnöki szakra.

– Később olykor vezettem kisebb mezőgazdasági repülőgépeket. A mi feladatunk volt többek között a permetezés, illetve bizonyos térképek elkészítése is. A hőlégballont is kipróbáltam, ott ért egy kisebb baleset, amire egy hiányzó ujjpercem emlékeztet – kezdett élettörténetébe a férfi. 

Karácsonykor veszítették el gyermeküket

A most 79 éves István atya az egyetemen ismerte meg a feleségét, Évát. Hamar egymásba szerettek és össze is házasodtak. Boldogan várták az első gyermeküket, akit karácsony este spontán vetélés következtében elveszítettek.

– A fájdalmunkat természetesen felerősítette a tény, hogy éppen az ünnepre készültünk, amikor megtörtént a baj. Orvoshoz rohantunk, és erősen aggódtunk, hogy vajon lehetnek-e még gyerekeink – mondta a pap, aki Isten végtelen szeretetének tudja be, hogy később még két fiuk született. Már mindketten felnőttek, sőt a pap két fiúunoka boldog nagypapája is. 

Oka van a nemi ösztönnek: a gyarapodás

Gyurkovics István életútjának kapcsán sokakban felmerül az egyáltalán nem újkeletű kérdés, hogy vajon meddig ragaszkodik még a latin szertartású egyház ahhoz a gyakorlathoz, hogy csak nőtlen, azaz szabad állapotú férfiakat szentelnek pappá.

– Köztudott, hogy a görögkatolikusoknál nős férfiak is vá­laszthatják a papi szolgálatot. Ennek ellenére nem tartom valószínűnek, hogy több papi hivatás lenne, ha a kötelező cölibátust eltörölnék. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy Isten nem véletlenül oltotta belénk a nemi ösztönt. Ha nem tette volna, már rég kipusztult volna az emberiség. Én azt szoktam mondani, hogy van unokám, de teljesen törvényesen. 

Elhunyt neje barátnőjének udvarolt

István felesége, Éva agyvérzést kapott 1998-ban, így a férfi özvegy lett.

– Nem volt könnyű elfogadnom. Ugyan később elkezdtem Éva egyik barátnőjének csapni a szelet, de hamar rájöttem, hogy egyre erősebb az elhivatottságom.

– Egy ismerősöm felhívta a figyelmemet arra, hogy külföldön, Németországban és Olaszországban is működtetnek szemináriumot idős emberek számára. Mivel egyik nyelvet sem beszéltem megfelelő szinten, itthon kerestem lehetőségeket. Paskai László bíboros úr nem fogadott, mert attól tartott, hogy öt év múlva már nem tud velem mit kezdeni. Elszomorodtam, de egy volt osztálytársam megemlített engem Beer Miklósnak, az akkori váci megyés püspöknek. Megmondta, mely tárgyakból készüljek fel a vizsgákra, és a sikeres teljesítésük után diakónussá, majd pap­pá szentelt – emlékezett vissza az atya.

Hordják felváltva a nadrágot a párok!

Gyurkovics István szerint szomorú tény, hogy manapság egyre több házasság megy tönkre.

– Alapvetően fontos lenne, hogy a felek képesek legyenek odafigyelni egymás boldogságára. Mi odafigyeltünk rá, hogy ha én voltam éppen dühös, ő csitítson engem, ha pedig ő, én engeszteltem őt. Hol ő, hol én viseltem a nadrágot – magyarázta a pap, és elárulta: az egyházközösség néhány idősebb tagja nehezen fogadja el, hogy egy nős múlttal rendelkező ember lett a lelkipásztoruk. Mások viszont kifejezetten örülnek neki, hogy meg tudják beszélni valakivel a mindennapos összezördüléseket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701324
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!