Aktuális

Egy éveken keresztül terrorizált lány vallomása: Apám lyukakat fúrt a falba, hogy folyamatosan láthasson minket

Bors

Létrehozva: 2021.05.18.

Terrorban tartotta családját a férfi: nem csak bántalmazta, de folyamatosan irányította és szemmel tartotta gyermekeit és feleségét a rém.

Megdöbbentő őszinteséggel vallott saját gyermekkoráról az a most 30 éves nő, akinek édesapját gyilkossági kísérlet vádjával tartóztatták le a napokban. A Walesben élő Jess kendőzetlenül mesélt családjáról, a folyamatos félelemről és bántalmazásáról.

A családon belüli erőszakos események drasztikus mértékben nőttek a koronavírus miatti lezárások idején. Erre szerette volna felhívni a figyelmet az a nő, akinek egész eddigi életére rányomta bélyegét apja erőszakos viselkedése.

Jesst még mindig félelemmel tölti el az az időszak, amit erőszakos apja tett elviselhetetlenné édesanyja és az ő számára. A „szörnyeteg” – a lány így hivatkozik apjára – folyamatosan verte őket és anyja leszúrásával fenyegetőzött, amit később egy másik kapcsolatában be is váltott.

– Ha ivott, tudtuk, hogy szenvedni fogunk. Egy telefonkönyvön keresztül ütlegelt minket, mert az nem hagyott zúzódásokat. De a pszichológiai kínzás sokkal rosszabb volt. Lyukakat fúrt a falba, hogy folyamatosan szemmel tarthasson minket, és leszerelte az ajtókról a kilincseket, hogy ne lehessen magánéletünk. Arra is engedélyt kellett kérnünk, hogy vécére mehessünk.

Más bűnökért tartóztatták le a rémet

– Emlékszem, már 18 éves voltam, akkor már két éve, hogy megszabadultunk apámtól és azóta már nem is láttam őt. Aztán egyszer két rendőr kopogtatott az ajtón. Azonnal tudtam, hogy miatta jöttek, és az jutott eszembe, hogy mit tett ezúttal – idézte fel a múltat Jess.

A rendőrség közölte vele, hogy gyilkossági kísérlet miatt vádat emeltek az apja ellen, aki egy vita hevében nyakon szúrta akkori barátnőjét.

Döbbenetes volt hallani, de nem lepődtem meg. Szinte az egész életemben azzal fenyegetőzött az apám, hogy megöl engem, valamint a bátyámat és az anyámat is. Azonnal arra gondoltam, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy mi ezt megúsztuk.

Jesst édesanyjával és testvérével együtt tanúként hallgatta meg a bíróság apjuk büntetőeljárása során, melynek végén az erőszakos férfi 20 év letöltendő börtönbüntetést kapott.

Jess jelenleg adományokat gyűjt a hozzá hasonló helyzetben élő gyermekek javára, és küzd a családon belüli erőszak ellen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525012
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525012
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138672_auto_resized.jpg
vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525012
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137744_auto_resized.jpg
astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor