Aktuális

Családirtás Győrben - Margitka: Könyörögtem a lányomnak, felejtse el Gábort

B. B.

Létrehozva: 2019.12.19.

A gyászoló hozzátartozók soha fel nem száradó könnyei mellett miértek és vizsgálatok sokasága kíséri a győri családirtás ügyét, amely úgy tűnik, túlmutat a szerencsétlenül járt család tragédiáján.

Zokogva ül imádott unokái fotója, rajzai és játékai közt Szépné Polgár Margit. Az asszony élete vasárnap tört ketté, mikor a börtönből szabadult veje, H. Gábor kivégezte gyerekeit, Lilit és Márkot. A férfi egyedül legkisebb lányát, a hatéves Lénát hagyta életben.

Előre eltervezhette

A kislány még nem fogta fel teljesen, mi történt.

– Azt mondogatja, hogy a testvérei a mennyben vannak. Tudja, mi történt a bátyjával és a nővérével, de nem fogta fel. Félünk, mikor jön ki rajta ez a rengeteg szörnyűség, amit az évek során az apja okozott neki - mondta a Borsnak Margitka.

– Mindegyik unokámat tiszta szívemből imádom, de Lilike volt az első, három­éves koráig neveltem. Az apjaként szerette Gábort, olyannyira, hogy még a vezetéknevét is felvette. Pedig én már a kezdetekkor láttam azon a férfin, hogy valami nincs rendben vele.

Miután kis híján meggyilkolta a lányomat, könyörögtem Annamáriának, hogy felejtse el, ne tartsa vele a kapcsolatot. A támadás után borzasztóan nézett ki, egy évbe telt, mire felépült, de a hegek örökre ott maradtak a testén és az arcán. De szerelmes volt, és az a férfi megtévesztette őt, elhitette vele, hogy megjavult – ingatta a fejét szomorúan a nagymama.

A család úgy sejti, hogy a férfi előre eltervezhette a gyilkosságot, és nemcsak a volt feleségén, hanem az egész családon bosszút akart állni. Azt ők sem sejtik, Lénát miért hagyta életben. 

A család ismerősei is csak ta­lálgatják, mi történhetett a tragikus napon.

Nem kizárt, hogy az az embernek nem nevezhető férfi Lilit támadta meg elsőként, mert tudta, hogy a kislánnyal tud a legnagyobb fájdalmat okozni volt felesége családjának. Márk azonban meglátta, és megpróbálta megvédeni a testvérét. De tartok tőle, sosem tudjuk meg a teljes igazságot – mond­ta a neve elhallgatását kérő ismerős. 

Több vizsgálat indult

Mint azt a Bors megírta: Varga Judit igazságügyi miniszter átfogó kormányzati vizsgálatot kezdeményezett a családirtás után. Tegnapra kiderült, hogy a tragédiával kapcsolatban immáron több vizsgálat is folyamatban van. Egyrészt a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamaránál, ez deríti majd ki, hogy a pszichológus és elmeorvosi szakértő miért nyilatkozott pozitívan a gyerekeit vasárnap megölő férfi állapotáról a júniusi gyermekelhelyezési perben.

Hivatalból soronkívüli, rendszerszintű vizsgálatot indít Koz­ma Ákos alapjogi biztos is, hogy kiderüljön, hibáztak-e, mulasztottak-e a gyermekvédelmi szervek a gyerekgyilkossággal kapcsolatban.

Hibázott a bíróság?

Közben az Origo birtokába került egy új dokumentum, amiből világosan kiderül, hogy a bv-intézet előterjesztése szerint nem lehetett volna még feltételesen sem szabadon bocsátani a győri család­irtót, aki volt felesége bántalmazása miatt került a rácsok mögé.

Ráadásul a férfi szabadlábra helyezését elrendelő bíróság az eljárás során készült pártfogó felügyelői vélemény egy részét is figyelmen kívül hagyta, amely alapján szintén nem lett volna tanácsos kiengedni a későbbi gyerekgyilkost.

A bv előterjesztése szerint „az elítélt a sikeres (társadalmi) reintegráció megvalósulása érdekében különösebb aktivitást nem mutatott, tanulmányokat nem folytatott, továbbá érvényben lévő fenyítéssel rendelkezett”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711687812
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711687812
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079805_auto_resized.jpg
travelo.hu

Körbebringáznád a Tisza-tavat? Mostantól vonattal is könnyen oda juthatsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711687812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei