Aktuális

Elárulta a 90 milliót kereső escort, mi az az új fétis, amit semmi pénzért nem vállalna be

Bors

Létrehozva: 2021.04.11.

Perverziók széles tárházára nyitott, egy valamit azonban semmi pénzért nem hajlandó elvállalni – árulta el az escortlány, aki leleplezte a legújabb slágerfétist.

Noha már korábban is a szexiparban dolgozott, a pandémia hozta meg az anyagi sikert a brit escortlány Claudia Axnak, aki a Daily Starnak elárulta: a világjárvány alatt 214 ezer fontot, azaz közel 90 millió forintot zsebelt be – ami igencsak szép teljesítmény, tekintve, hogy javarészt online intézi az ügyeit.

Claudia pontosan tisztában van vele, mik a legmenőbb, legelterjedtebb fétisek, hiszen a saját bőrén tapasztalja, milyen különcségeket kérnek tőle a legtöbben. Az utóbbi hónapok egyik slágerei – árulta el – a lábak voltak, ám mindeközben egy ennél jóval bizarrabb trend is felfutóban van – amiben ő személy szerint semmi pénzért nem hajlandó részt venni, bármennyire és bármennyien kérlelik is.

Ez pedig a különböző vécés perverziók.

– Nagyon nyitott vagyok mindenre, imádom a szerepjátékokat és élvezek számtalan fétist, de ezt az egyet nem csinálnám – magyarázta, hozzátéve, hogy személy szerint aggódik az egészségéért, ezért nem vesz részt a különböző testfolyadékok ilyen jellegű, egyáltalán nem higiénikus cseréjében.

– Egyszer megkértek rá, hogy pisiljem össze a nadrágomat. Ez volt az egyik legőrültebb dolog, amit hallottam – mesélte az escort.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629020
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629020
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17000834_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629020
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány