Aktuális

Brutális dolgot rögzített a térfigyelő kamera Budapesten, azonnal mentőért kiáltottak

Bors

Létrehozva: 2021.10.21.

Két férfi úgy összeveszett az utcán, hogy összeverekedtek. Az egyikük akkorát esett egy ütéstől, hogy feje az aszfalthoz csapódott.

A hajléktalan férfi két másik társával beitalozva az Üllői út és József körút kereszteződésénél az úton kéregetett az arra közlekedő autósoktól, amikor szóváltás alakult ki közöttük.

Az egyik utcalakó ezután megütötte a másik fejét, aki visszaütött. Harmadik társuk megpróbálta őket lecsillapítani, sikertelenül.

Néhány perc múlva az egyikük akkora erővel, ököllel megütötte a másik fejét, hogy az ettől elesett, és a feje nagy erővel az aszfalthoz csapódott.

Az agresszív hajléktalan ezután fogta magát, felszállt egy villamosra és elment a helyszínről.

A sérült férfit járókelők részesítették elsősegélyben, és ők értesítették a mentőket is.

Súlyos fejsérüléseket szenvedett, amelyek életveszélyes állapotot idéztek elő nála. 

Az eset még 2020. július 5-én történt, a Fővárosi Főügyészség most a 44 éves férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

A brutális jelenetet térfigyelő kamera is rögzítette, a felvételt ide kattintva nézheti meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667114
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082249_auto_resized.jpg
vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667114
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei