Aktuális

Brutális: 18 ezerszer hívta barátnőjét egy budapesti férfi, és ez még semmi ahhoz képest, amit eközben tett

MTI

Létrehozva: 2021.10.27.

Zaklatással vádolják a 46 éves férfit, aki képtelen volt feldolgozni a szakítást.

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség egy 46 éves férfira, aki a volt barátnőjét zaklatta, és csaknem 18 ezerszer hívta fel őt, illetve üzent neki telefonon - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Azt írták, hogy a férfi a távoltartást elrendelő bírósági határozat, majd a távoltartási szabályok megszegése miatt kiszabott rendbírság ellenére sem hagyott fel volt barátnője zaklatásával, ezért idén májusban a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A vádlott 2016-tól 2020-ig élt párkapcsolatban a sértettel, de a szakítást nem volt hajlandó elfogadni, és naponta - főként telefonhívásokkal, de üzenetekkel is - próbált kapcsolatba lépni vele, valamint többször megjelent a lakásánál is azért, hogy béküljön ki vele.

A vádlott ismerte a sértett közösségi oldalon lévő profiljához, valamint az e-mailfiókjához tartozó jelszavakat, és többször kutakodott volt barátnője üzeneteiben, leveleiben, közösségi oldalán üzeneteket és ismerősöket törölt.

A férfi 2020 májusa és 2021 januárja között mintegy 14 ezer alkalommal kezdeményezett hívást vagy küldött üzenetet a sértettnek.

A folyamatos zaklatás, a sértett mindennapi életvitelének súlyos megzavarása miatt a Budai Központi Kerületi Bíróság a vádlottal szemben idén januárban távoltartást rendelt el, de a férfi ezt megszegte és folytatta a zaklatást.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség indítványára 2021 májusában a nyomozási bíró elrendelte a férfi letartóztatását.

Az ügyészség zaklatás, valamint információs rendszer megsértése miatt nyújtott be vádiratot, végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozva a férfire.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083220_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689911
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten