Aktuális

Brazíliában marad az amnéziás Ferenc

L. E.

Létrehozva: 2016.03.04.

Hiába halt meg majdnem az amazonasi őserdőben, Szarvas Ferenc nem akar hazaköltözni. A földeáki férfit kis híján halálra verték az őslakosok, ő viszont családot alapított Brazíliában.

Nyolc évvel ezelőtt egy ország szorított az akkor hetvenéves idősebb Szarvas Ferencnek, hogy megtalálja a brazíliai őserdőben nyomtalanul eltűnt fiát. A földeáki férfi kétségbeesve mesélte: fia kalandvágyból kiment a távoli országba, életjelet azonban nem ad magáról. A történet akkor sikerrel zárult, a vöröskereszt megtalálta egy amazonasi kórházban Ferencet. Kiderült, hogy amnéziában szenved, egyik orvosa azonban rájött, hogy magyarul beszél a férfi, és ezt jelentette az illetékes hatóságoknak.

– Volt olyan pillanat, amikor azt hittem, hogy nem látom már élve a fiamat. Valószínűleg az őslakók megverték, és a sérülései miatt amnéziás lett. Hatalmas boldogság volt, amikor egy televízós stáb jóvoltából kimehettem hozzá, és ma­gamhoz ölelhettem. Megismertem a pár­ját is, akitől később két gyö­nyörű gyer­meke született. Az unokáim, Saira és Harvey csodálatos gyerekek, de sajnos még csak fényképen láttam őket – meséli idősebb Szarvas Ferenc.

A 78 éves férfi fia időközben elvált gyermekei anyjától, és újranősült. Édesapjával havonta beszél az interneten keresztül.

– Életem fénypontjai azok a félórák, amikor hallom a fiam hangját. A támadás és a betegség ellenére sem akar hazajönni véglegesen, azt mondja, imád az Amazonas közeli Manausban élni. Klímaszerelőként dolgozik, és jogosítványt is szerzett. Azt ígérte, hogy jövőre hazajön, így már számolom a napokat, amikor újra betoppan régi, földeáki otthonába – mosolyodik el az édesapa.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól