Aktuális

Kihez milyen virág illik nőnapra? Az ikrek elárulják

Bors

Létrehozva: 2021.03.07.

Ki ne szeretne olyan munkát, ahol mindig színes, vidám környezetben dolgozhat, kellemes illat és csupa szépség veszi körül? Ahol a keze munkáját naponta megcsodálják az arra járók. A Vasárnapi Bors megtalálta ezt a helyet.

Forrás: Móricz István

Sidó Enikő és ikertestvére, Adrienn igazán irigylésre méltó helyzetben van, ugyanis családi vállalkozásban virágüzletet üzemeltet. Persze, aki azt hiszi, ez könnyű munka, az valószínűleg nem gondol bele, ahhoz, hogy mindig friss gyönyörűségek sorakozzanak a polcokon, vázákban, hajnali négykor a virágpiacon kell lenni, és a 8 órás nyitásra mindhárom üzletbe szét kell hordani a kisteherautónyi növényt. Majd este hétig talpon maradni és várni a betérő vásárlókat. 

Adrienn a mesterem, amikor láttam, mennyire alázatosan, kreatívan és szívből űzi ezt a szakmát, én is elvégeztem a halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központban a virágkötő, berendező szakot – kezdi Enikő, aki most az elsőként megnyílt üzletükben, a Ferenc körúti Virág Világ apró kuckójában fogadja a vevőket. – Tetszett, milyen gyorsan fejlődik, és elvarázsoltak a keze alól kikerülő csokrok, asztali díszek, kopogtatók.

A lányok aztán mertek nagyot álmodni, és az elsőt még két virágbolt követte – a Corvin közben és a Sugár üzletközpontban az Exclusive Roses –, így ma már tizenkét fővel dolgoznak egy csapatban, teljesen családias hangulatban. 

Ám a létszámnövekedésnek köszönhetően rendezvényeken is díszítenek, legyen szó esküvőről, bálról, bankettről, de még egy hétköznapi osztályterem is kivirágzik a kezük alatt ballagásra.

Habár ezek tavaly, a koronavírus-járvány miatt zömében meghiúsultak, mégsem zártak rossz évet.

– Az elején három hétre ugyan bezártunk, de utána minden ment tovább, és alig vártuk, hogy a hazai termelők kerti palántáival újra megnyissunk. Az emberek ugyanis a karantén alatt még jobban vágytak a színekre, a szépségre, amit az élő virágok nyújtanak. Hiszen virág egyenlő boldogság – teszi hozzá Enikő.

Aki azt is elárulja, mindig büszkék rá, amikor az arra sétálók megállnak gyönyörködni a kirakatukban. Mert ők nem készen vásárolják a díszeiket, hanem ragasztópisztolyt, szalagot, kosárkát ragadnak, és a saját kreativitásukat beletéve megálmodják, majd meg is valósítják azokat.

Most például már gőzerővel készülnek a nőnapra, amit 5000 szál vegyes vágott virággal, 45–50 láda cserepes növénnyel és 60–70 tálca szobanövénnyel várnak.

Ráadásul az ikerlányok otthon is rengeteg virágot nevelnek, dédelgetnek.

Kintre tavasszal mindig ültetek muskátlit, csüngős petúniát, a házban pedig rengeteg orchideám és más cserepes növényem van. Na, és a vázáim sem árválkodnak üresen. Még a kisfiamnak, Botinak is van egy saját kis kertrésze, ahol apu és anyu segítségével ültetgethet – meséli nevetve Enikő.

Kihez mi illik nőnapon

Nőnap közeledtével sok férfi gondban van, milyen virággal lepje meg szeretteit, ezért az ikrek segítségét kértem, árulják el, mivel nem lehet melléfogni.

Kislánynak: a kis cserepes tavaszi virágok (jácint, nárcisz, primula stb.), mondjuk egy apró katica díszítéssel. Színben jöhet a rózsaszín vagy a fehér.
Tinédzsernek: szeretik a trendi dolgokat, ezért nekik például jó ötlet egy virágdoboz szivárvány színű tulipánokból, rózsákból, vagy vegyes virágokból.
Fiatal nőnek: ugyanúgy örülnek egy tavaszi csokornak, mint a rózsáknak. Ha valaki a szerelmének szánja, a vörös rózsa még mindig divatos. Jöhetnek merészebb színek is: a sötét lila, vagy a bordó.
Anyukának, nagymamának: az orchidea mindig beválik, vagy valamilyen különlegesebb szobanövény. Színben pedig a napsárga, vagy a narancs.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133273_auto_resized.png
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134110_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Telegraph: Irán az öngyilkosság mellett döntött, és minket is magával ránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117899_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713261015
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109149_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában