Aktuális

Bagoly vagy pacsirta, melyik típusnál van az előny?

Bors

Létrehozva: 2021.03.07.

Nem vagyunk egyformák. Vannak, akik már szinte az ébresztő óra csörgése előtt kipattannak az ágyból, és azonnal felpörögnek, míg mások csak késő délelőttre kezdenek magukhoz térni, viszont késő éjszakáig kitart a lendületük.

Forrás: Shutterstock

Az első csoportba tartozókat pacsirta, míg a másikba bagoly típusnak hívjuk, ugyanis a két madárnak is teljesen más az életritmusa. A reggel hírnöke a pacsirta – mint Shakespeare Rómeó és Júliájából is ismerős lehet –, míg a bagoly igazi éjjeli vadász.

Munkában nincs különbség

A munkahelyen, iskolában maximum annyi előnye van a pacsirtáknak, hogy már kezdéskor a topon vannak, míg a baglyoknak kell egy kis idő, hogy ráhangolódjanak a napi feladatra.

Megfigyelhető, hogy az előbbi társaság frissen, jókedvűen lát neki a munkának, tanulásnak, addig a másikba tartozók kávéval, teával vagy gyümölcslével indítanak, inkább elolvassák az e-mailjeiket, postájukat, átböngészik a híreket, hogy ezzel is időt nyerjenek, amíg képesek lesz­nek összpontosítani. 

Ám a túlórázásnál már éppen fordított a helyzet, míg a pacsirták a nap végére elfáradnak, és erősen csökken a koncentrációjuk, addig a baglyok akár egészen estig elemükben vannak, sőt ilyenkor hatékonyabbak, mint munkakezdéskor.

A párkapcsolat nehézségei

Ha a két típus képviselői szerelembe esnek, nem lesz könnyű dolguk egymással. Ebben az esetben ugyanis ritkán valósul meg az ellentétek vonzzák egymást elv igazsága.

Ahhoz, hogy harmonikus le­gyen az együttlétük, kompromisszumra van szükségük. A pacsirtának el kell fogadnia, hogy kora reggel nem kap a kérdéseire választ a párjától, aki csak álmosan lézeng mellette. Így lehetőleg nem ilyenkorra kell időzítenie a fontos döntéshozatalokat, megbeszélni a közös jövőjüket érintő kérdéseket, vagy megvitatni a problémákat. Jobb, ha kivárja a délutánt, amikorra a másik is „fel-éled”.

A bagolynak viszont azt kell megértenie, hogy kedvese már késő délutánra elfárad, jó, ha este egy filmet végig tud ülni úgy, hogy nem ragad le a szeme. Vagyis hiába szeretne hajnalig beszélgetni, közös programot csinálni, a másik olyankor már szívesebben hajtja álomra a fejét.

Változni? Fölösleges

Akad olyan nézet, amely szerint a pacsirta típus inkább a logika, a tudományok embere, aki jó stratéga és elemző is egyben, míg a bagoly inkább a megérzéseire hagyatkozik, művészi hajlamú, akinek a kreativitása és a fantáziája az erőssége. Ám valószínűleg ez azért nem ennyire fekete és fehér.

Egyetlen dolog biztos, egy vérbeli pacsirtából sosem lesz bagoly, és ez fordítva is igaz.

Persze tudatosan lehet törekedni arra, hogy feszegessék a határaikat: rendszerességgel, a megfelelő alvási idővel, és a jól belőtt reggeli ébresztéssel, illetve esti le­fekvéssel. De teljesen megváltozni fölösleges.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091734_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081782_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten