Aktuális

Botrány a fővárosban: hagyták az utcán meghalni az epilepsziás Lászlót - 18+

Bors

Létrehozva: 2018.07.12.

Hatalmas sebekkel a testén, patakokban folyó vérrel feküdt egy harmincas éveiben járó férfi hétfőn a főváros VII. kerületének egyik bankfiókja előtt a nyílt utcán. Barátja telefon híján kétségbeesve próbált segítséget kérni a járókelőktől, de mindenki elfordította a fejét. Szó nélkül mentek el a vérző ember mellett. Így amikor a mentősök kiértek, már nem tudtak segíteni a szerencsétlenül járt emberen. Ijesztő látványt nyújthatott, de súlyos epilepsziás rohama miatt rán­gatózott.

– A párommal sétáltunk az Erzsébet körúton, amikor megláttuk a fiatal férfit a földön fekve. A férfi a barátjával ment haza munkából, amikor rátört a roham. Hatalmas vértócsa volt körülötte, s a szájából is folyt a vér – emlékszik vissza a drámai pillanatokra Simon, aki egyből hívta a mentőket, és egy rövid videót is készített az esetről.

A helyszínen kiderült: a férfinak, akit Lászlónak hívnak, korábban is volt epilepsziás rohama. Barátja kétségbeesetten próbált segítséget kérni, de közben Lászlóra is figyelt. Csak pár pillanatra hagyta magára, ez alatt üthette be magát olyan csúnyán, mert a roham már elkezdődött. A fejét biztosan beverte, és belső vérzése is lehetett, ugyanis vért öklendezett fel. Szörnyű kínokat élhetett át, és közben senki nem állt meg segíteni.

– A párom hat éve epilepsziás, pontosan tudom, hogy mivel jár egy ilyen roham. Átéltem személyesen kétszer is a párkapcsolatunk alatt. Már jól tudom, hogyan kell kezelni, mit kell ilyenkor csinálni, de hatalmas lelki trauma külső szemlélőként is megélni – mondja a férfi, aki napokkal a történtek után is borzasztó lelkiállapotban van. – Dühítő volt az egész, mert jó ideje feküdhetett már ott, hogy senki nem ment oda hozzá. Nem pont akkor esett össze, és senki nem volt körülötte, hogy segítsen. Nemhogy mentőt hívtak volna az ott lévők, inkább undorral távolodtak el tőle – sorolja még mindig felháborodottan Simon, aki szeretné megismerni az elhunyt családját, hiszen tudja, hogy szegényesen éltek. A maga módján szeretné segíteni őket.

A Borsnak az eset kapcsán a BRFK azt mondta, rendőrségi intézkedés nem történt a helyszínen.

Tóba fulladt a 16 éves Ferenc

A Borsod megyei rudabányai tóban halt meg  egy 16 éves fiú. Barátai segítettek volna rajta, de nem látták, mekkora a baj. M. Ferenc egy szikszói iskolába járt, a bányató közelébe kirándulás miatt érkeztek. – Múzeumba indultak, nem terveztek fürdeni. Páran mégis bementek a vízbe, de a tanár és több felnőtt is a parton volt – meséli a Borsnak a fiatal egyik rokona. Ferenc a nagyjából egyméteres vízben fulladhatott meg, vélhetően be­görcsölt a lába.

– A barátai először azt hitték, viccel, csak azután húzták ki, amikor már nagy volt a baj. Az ikertestvérével imádták egymást, ő otthon várta szegényt – mondja a rokon. A fiúhoz mentőhelikopter is érkezett, de már nem tudták megmenteni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor