Aktuális

Nem akart másik otthonba menni, ezért bosszúból felgyújtotta a gyerekekkel teli szigetvári gyerekotthont

Bors

Létrehozva: 2021.05.16.

A kislány már korábban is azzal fenyegetőzött, hogy ha áthelyezik máshova, akkor felgyújtja az épületet.

Forrás: Pexels.com

Az értelmi fogyatékos kislányt két éve vették fel a szigetvári gyermekotthonba, de már ekkor is tudták, hogy emellett súlyos személyiségzavarban is szenved. Sajnos betegsége miatt képtelen volt beilleszkedni a többiek közé, többször volt emiatt vizsgálaton is, ahol kiderítették, hogy speciális bánásmódot igényel a nevelése. 

A gyerek azonban teljesen kiborult, amikor megneszelte, hogy máshova akarják helyezni, egyik diáktársának ki is jelentette: ha elviszik Szigetvárról, felgyújtja az épületet. Nem is késlekedett sokat: már aznap este felgyújtotta a fürdőszobai függönyöket, majd a nappaliban lévő fotelt és függönyöket is. Azonban ekkor még megelőzhető volt a baj, a kislány ugyanis maga jelentette tettét a nevelőinek. 

Mint kiderült, tervéről mégsem tett le: másnap ebéd közben, mikor nevelőjétől teázás ürügyén kilopódzott a konyhából, egyenesen a nappaliba ment, ahol ismét felgyújtott egy fotelt, majd ezután rázárta az ajtót a lángoló bútorra, és szó nélkül visszaballagott ebédelni. Az esetből szerencsére mégsem lett tragédia, de ez nem a kislányon múlott: két bent lakó nevelt ugyanis éppen arra járt, és azonnal szóltak a nevelőknek, mikor meglátták a kiáramló füstöt, a nevelők így az iroda ablakán keresztül időben ki tudták menekíteni a gyerekeket. 

Bár szerencsére a tűzben senki nem sérült meg, az otthonban 10 millió forintos kár keletkezett, a lánynak ezért szerdán a bíróság előtt kell felelnie a tettéért. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713423618
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713423618
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713423618
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713423618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713423618
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni