Aktuális

Borzasztó tragédia: Kétéves kislány karját tépte le egy menhelyi kutya

Bors

Létrehozva: 2020.10.14.

Forrás: GoFundMe

Horrorisztikus baleset érte nagyszülei állatmenhelyén az imádnivaló Sophia Scravert még júliusban. Úgy tudni, a kétéves kislány látogatása során a farkaskutyák felé vette az irányt, ahol a egyik négylábú csillogó nyakörve megtetszett neki, ezért megpróbálta megfogni azt. A kicsi ezért benyúlt a ketrecbe, ám kihúzni már nem tudta a kezét, ami emiatt könyöktől lefelé leszakadt. Mire a nagyszülők odaértek,

a levált végtag már a földön hevert.

Sürgősen a kórházba szállították, én pedig visszamentem a pici kezéért. Még ma is előttem van, ahogy a kis kéz marokra van szorítva, mintha még akkor is a nyakörvért nyúlt volna – vallotta be a nagymama.

A menhely állatparkként üzemel: több vadállatot is tartanak, akik között rendszeres körsétákat szerveznek.

A tragikus balesetet harapásként jelentették be a nagyszülők, de a nagymama saját bevallása szerint annak nem sok értelme lenne. Ugyanis mint mondja, ha egy ketrecben lévő állat leharap egy végtagot, annak nyoma kéne, hogy maradjon, erre utaló jel azonban nem volt.

A hatóságok azóta hat rókát, négy teknőst, három prérifarkast és két őzet is eltávolítottak a menhelyről, habár farkaskutyából továbbra maradt 47 egyed.

A nyomozás jelenleg is folyik az üggyel kapcsolatban, a kis Sophiának pedig gyűjtést szerveztek, hogy az orvosi költségeket fedezni tudja a család.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713487512
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713487512
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713487512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713487512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze