Aktuális

Bors-teszt: megvan az igazi kaukázusi kefir!

Bors

Létrehozva: 2017.10.06.

A natúr kaukázusi kefir sokak kedvenc reggelije, a szerkesztőségben is szívesen fogyasztják, hiszen amellett, hogy finom, még egészséges is. Vaktesztünkben öt kollégánk ízlelgette a legnépszerűbb márkák termékeit.

Forrás: Czerkl Gábor

A mezőny ár-érték arányban legolcsóbb terméke a Mizo nem nyerte el a tesztelőink ízlését, volt aki lisztes, más pedig ecetes utóízt társított hozzá. Ezzel szemben a csapat szerint az Alföldi inkább hasonlított tejfölre, mint kefirre, mivel túl sűrű, és darabkákat is találtak benne, emellett az illatával sem voltak megelégedve, emiatt csak a második helyre futott be. A Danone a mezőny közepén végzett, pedig ár-érték arányban a legdrágább termék, a tesztcsapat pedig a natúr kefir savanykás ízéhez képest édesnek tartotta.

A Spar épphogy lemaradt a dobogó legfelső fokáról, ízlelőink jó pontokat adtak ennek a kefirnek, azonban ahogy a nyertes tejtermékbe belekortyoltak, egyhangúan kijelentették: ez az igazi kaukázusi kefir!

1. Milli
8,4 pont

Ár: 249 forint
Mennyiség: 450 gramm
Íz: 8 pont
Állag: 8,8 pont 

2. Spar
8,3 pont

Ár: 199 forint
Mennyiség: 450 gramm
Íz: 8 pont
Állag: 8,6 pont

3. Danone
6 pont

Ár: 199 forint
Mennyiség: 350 gramm
Íz: 5,8 pont
Állag: 6,2 pont

4. Alföldi
4,8 pont

Ár: 259 forint
Mennyiség: 500 gramm
Íz: 5 pont
Állag: 4,6 pont

5. Mizo
4,7 pont

Ár: 189 forint
Mennyiség: 450 gramm
Íz: 4,4 pont
Állag: 5 pont

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól