Aktuális

Kínzó fájdalmakkal ment orvoshoz Bódi Margó, lesújtotta a diagnózis

Bors

Létrehozva: 2021.09.17.

Az énekesnő az utóbbi hónapokban már járni is alig tudott, halogatta az orvosi vizsgálatokat is, aztán kiderült, hogy komoly ízületi gyulladásban szenved.

Forrás: Bors

Bódi Margó ugyan jövőre betölti hatvanadik életévét, ám jó néhány esztendőt letagadhatna, hiszen igazán pörgős életet élt – legalábbis pár hónappal ezelőttig. Margó ugyanis egy ideje még lábra állni is nehezen tudott, a jobb térde duplájára dagadt, amihez komoly fájdalom is társult. Végül kiderült, ízületi gyulladás okozta a problémákat.



Nemrégiben hatalmas fájdalmakkal kellett szembe néznem, a lábaim iszonyatosan sajogtak, felvizesedtek, akkora lett a jobb térdem, hogy Lilike, az unokám attól félt, hogy a mama lába kidurran. Elmentem orvoshoz, mindenféle vizsgálatokra jártam, végül a CT nem is akármilyen gyulladást mutatott ki. A szervezetem bosszút állt rajtam azért, mert egyszerűen túlhajtottam magam és nem figyeltem a jelekre. A fájdalom miatt a mozgást is elhanyagoltam, pedig amúgy rendszeresen jártam, emiatt pluszkilók is felszaladtak rám, szóval teljesen elvesztettem az addigi pörgős, fitt önmagamat – mondta az énekesnő, akinek eszébe jutott, hogy pár hónapja Balázs Klári is hasonló bajokkal küzdött, ezért tőle kért tanácsot.

Rettegek a tűtől és az injekciótól, inkább tűröm a fájdalmat. Nagyon megörültem, hogy Klárika egy különleges kis csodát ajánlott, amiből elég napi három szemet bevenni. Azzal szoktam viccelődni, hogy olyan mintha egy egész orvosi csapatot tettek volna bele a napi adagomba. Az összetevők között van olyan varázsnövény, amit már az ősi kínai és egyiptomi receptúrákban is ízületi-gyulladás kezelésére használtak. Ami a lényeg, hogy nekem bevált és 2-3 hét alatt eltűnt a duzzanat és megszűnt a fájdalom – nyilatkozta Bódi Margó, aki továbbra is szedi a kapszulákat, mert nem akar visszaesni.

Most végre van rá lehetőségünk, annyi fellépésre hívnak, mint régen, még a koronavírus előtti időszakban. Sőt, az unokámra is nagyon szeretek vigyázni, játszom vele, muszáj, hogy tartani tudjam a lépést a kicsivel – magyarázta Margó, akinek legkisebb unokája Lili most kezdte az ovit. Az énekesnő leginkább a családja miatt igyekezett gyorsan meggyógyulni, a gyerekekkel és az unokákkal igazán szoros a kapcsolata.

Lili nagyon mamás. A nagyobbak 23, 20, 16 és 13 évesek, velük már nem ölelkezünk, nem hagyják magukat, de például TikTokozunk együtt. A világ most Lili körül forog, aki nem tervezett kislány volt. Csak úgy bedobta a Jézuska a kerítésen, és milyen jó helyre! Amikor fájt a lábam, mindig be akarta kenni, még a harisnyán keresztül is, úgy törődött velem – mesélte nevetve az énekesnő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei