Aktuális

Bizonytalanságot hozott a vasárnapi nyitva tartás

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.04.15.

Hiába szavazta meg hatalmas fölénnyel a vasárnapi pihenőnapról szóló rendelkezés eltörlését a parlament, az üzletek többsége mégsem nyit ki a hét utolsó napján.

A Bors a legnépszerűbb kereskedelmi láncoktól szerette volna megtudni, mikortól él náluk a módosítás, ám kevés helyről kaptunk konkrét választ.

BAUHAUS

– Most vasárnap még nem lesznek nyitva szakáruházaink, hiszen szerettük volna, hogy munkatársainknak legyen elég ideje felkészülni a vasárnapi munkavégzésre. Így a BAU-HAUS magyarországi szakáruházai 2016. április 24-től lesznek nyitva a hét utolsó napján is – közölte Mezei Zsuzsanna marketingvezető.

Decathlon

A Decathlon internetes közösségi oldalán adta hírül: május 8-tól vasárnap is várják a vásárlókat.

OBI

Börcsök Ildikó, az OBI értékesítési vezetői asszisztense azt mondja, kivárják a májust, ám pontos dátumot nem említett.

JYSK

A JYSK Hungary kereskedelmi és marketingmenedzsere, Hauer Attila szintén nem tudott biztosat mondani, azt leszámítva, hogy a menedzsmentjük dolgozik az ügyön, s most vasárnap még zárva tartanak.

CBA

Akadnak olyan üzletláncok, ahol a boltvezetők maguk döntik el, mikortól élnek a lehetőséggel.
– A franchise partnereink a nyitvatartási időt saját hatáskörben határozhatják meg, abba a központ nem szól bele. Így a vasárnapi ismételt nyitásról is az egyes hozzánk kapcsolódó vállalkozások döntenek. Várjuk a törvény megjelenését, nyilván azt követően lesz mód a nyitvatartási idők módosítására. A tagjainktól származó előzetes információk alapján arra lehet számítani, hogy csak azon egységeink fognak ismételten kinyitni vasárnap, illetve a hét többi napjára vonatkozó nyitvatartási időn változtatni, ahol az igények azt indokolttá teszik – reagált megkeresésünkre Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.

Közlönyre várva

Az Országgyűlés által kedden elfogadott törvénymódosítást öt napon belül alá kell írnia az Országgyűlés elnökének, illetve a köztársasági elnöknek, aki elrendeli annak kihirdetését a Magyar Közlönyben. 

Coop

A CBA-hoz hasonló választ kaptunk a Coop szóvivőjétől dr. Komoróczki Istvántól: – A Coop üzletei franchise-rendszerben működnek, így a nyitvatartási időről az egyes üzletek vezetői maguk döntenek, erre nincs központi szabályozás.

IKEA

– Az IKEA jelenleg vizsgálja, hogy az elfogadott törvényjavaslathoz igazodva mikortól alakíthatja át a működését úgy, hogy a hét minden napján biztosíthassa a vásárlás lehetőségét – jelezte Varga-Nagy Eszter, az IKEA PR-menedzsere.

SPAR

Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője azt mondta, a törvény aláírását követően tud majd válaszolni.

TESCO

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete nem hivatalos értesülései alapján arról ír, hogy a Tesco már most vasárnap megkísérli a boltnyitást, és erre a napra 200 százalékos pótlékot ígér a dolgozóinak. Varga Eszter, a Tesco kommunikációs szakértője annyit mondott: egyelőre nincs aláírva a törvény, így nem tud pontos dátumot mondani. Az Aldi és az Auchan későbbre ígért tájékoztatást. A Lidl-üzletek most vasárnap még nem nyitnak ki.

Utcára vonulnak

Politikától semleges demonstrációt hirdetett április 17-én 14 órától a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elé a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, amely tisztességes bérpótlékot és munkaidő-beosztást követel. A két és fél ezer meghívott közül száznál is többen jelezték a részvételüket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség