Aktuális

Milliós életjáradékot kap a férjét megölető asszony

Bors

Létrehozva: 2021.05.09.

Bérgyilkost fogadott Patrizia Reggiani, hogy megszabaduljon gazdag férjétől, a Gucci-örökös Mauriziótól. Végül csupán 18 évet ült és még megítéltek neki évi egymillió euró életjáradékot is.

Forrás: AFP

Így válik a tündérmeséből rémálom. A szegény olasz Guccio Gucci kemény munkával megalapozta a később világhírűvé vált divatházat, hogy aztán az örököseinek már csak élvezni kelljen a mesebeli gazdagságot és az ezzel járó csillogást. Ám fiai, unokái és azok feleségei ahelyett, hogy ünnepelték volna a sikert, egymással marakodtak a színfalak mögött. Talán ilyen előzmény után nem is annyira meglepő, hogy az egyik unoka, Maurizio Gucci 1995. március 27-én végül gyilkosság áldozata lett. 

Óriási szerelem

A kegyetlen kivégzés sokkolta a milánói elitet és a divatvilágot. Mint egy nagyközönség előtt zajló folytatásos krimi, úgy folyt a nyomozás, majd a bírósági tárgyalás. Amelynek végén kiderült, a felesége adott megbízást férje kiiktatására. 
Hogy mi vezetett idáig? Féltékenység? Bosszúvágy? Talán mind egyben.
Pedig Patrizia és Maurizio kapcsolata igazi nagy szerelemként indult. Mivel mindketten jómódú családból származtak, gyorsan beleszoktak a közös luxuséletbe. Első gyermekük születése is megerősítette a köteléket. Az idill akkor kezdett „repedezni”, amikor 1983-ban meghalt Maurizio apja, Rodolfo. A fiú ugyanis habár csak az 50 százalékát örökölte, az egész Gucci-birodalmat egyedül akarta irányítani. 

Négy lövés

Dühödt harcok folytak a családon belül a divatházért, míg végül Maurizio kivásároltatta rokonait egy bah­reini céggel. Patriziának nem volt ínyére ez az agresszív üzletpolitika, ráadásul féltette a márkát. S igaza lett, ugyanis férje elképzelései nem váltak be, ráadásul már nejét sem hagyta beleszólni az üzletbe. Ennek aztán az lett a vége, hogy kénytelen volt a saját részét is eladni, így a Gucci-birodalom idegen kézbe került, ráadásul hisztiző asszonyát is elhagyta, és másik nőnél keresett vigasztalást.
Patrizia úgy érezte, férje teljesen kisemmizte őt, ezért bérgyilkost fogadott. A férfi négy lövést adott le Gucci irodájában, ebből egy a fejébe, három a hátába fúródott Mauriziónak. 

Súlyos hibák

Habár az elején nem lehetett tudni, ki és miért ölte meg a patinás divatház tagját, végül az elkövetett hibák az asszony lebukásához vezettek. Először tettestársai – a bérgyilkoson kívül a sofőr, aki segített elmenekülni és egy jósnő barátnő – egyike fecsegett, majd a lehallgatott telefonbeszélgetések alapján állt össze a kép, amit Patrizia sietsége végképp alátámasztott, miután alig három órával a gyilkosság után küldött felszólítást Maurizio új nőjének, hogy hagyja el lakást, ami őt illeti. 
Végül 29 év börtön kapott, de csupán 18-at kellett leülnie, a sofőr szintén 29-et, a jósnő-barátnő 25-öt, míg a bérgyilkos életfogytiglanit. 

Készül a film

Ráadásul Patrizia ügyvédje azt is elérte, hogy évi egymillió euró (364 millió Ft) járadékot fizessen neki a Gucci-család, amiből továbbra is fényűzően élhet.
Most pedig Ridley Scott rendezésében film készül a nem mindennapi történetből, ahol Mauriziót Adam Driver, míg feleségét Lady GaGa alakítja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137453_auto_resized.jpg
origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713440111
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713440111
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713440111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713440111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni