Aktuális

Bepisilt az ágyba a kétéves, ezért anyja halálra verte egy szegecses övvel

Bors

Létrehozva: 2018.07.20.

Forrás: Facebook

40 év börtönre ítélték az anyát, aki egy szegecses övvel verte halálra 2 éves kisfiát, mert az bepisilt az ágyába.

A 30 éves észak-karolinai Katrina Shangreaux először a földhöz vágta, majd fejét és gyomrát ütötte 2 éves gyermekének, aki bepisilt az ágyába, végül pedig elővett egy szegecses övet és azzal folytatta kisfiú bántalmazását 2016 júliusában, mert az ”félre nézett” – olvasható a hivatalos jelentésben.

Shangreaux a gyilkosság előtt bulizni volt barátaival, és sok alkoholt ivott. Már korábban is többször bántotta kisfiát, akit el is vett tőle a gyermekvédelmi hatóság. Állítólag azért is megütötte már a gyermeket, ha az véletlenül nagynénje, Angie – aki addig a gyámja volt – nevén szólította őt. A brutális gyilkosság előtt mindössze egy héttel ítélte vissza az anyának a gyermek felügyeleti jogát az észak-karolinai bíróság.

Mielőtt Shangreaux értesítette volna a mentőket, saját anyját kérte meg, hogy segítsen feltakarítani a padlóról a vért. A kiérkező orvosoknak azt mondták, hogy a gyermek félrenyelt egy almát, de természetesen a szakemberek azonnal látták, hogy a kisfiú sérülései brutális bántalmazásból eredeztethetőek. Bőrén elnyomott cigarettacsikkek nyomait is felfedezték.

A gyilkos anyát 40 év börtönre ítélték, a nagymamának, aki segített a nyomok eltüntetésében ősszel folytatódik a tárgyalása, a gyilkosságban nem találták bűnösnek.

Az öt gyermekes Shangreaux azt mondta a bíróságon, hogy azon az egy napon félresiklottak a dolgok, és minden nap minden pillanatában bánja tettét – írja a Mirror

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134822_auto_resized.jpg
origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713302109
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135308_auto_resized.png
metropol.hu

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135953_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nógrádi György: Irán egyértelművé tette, hogy nem akar háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713302109
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte