Aktuális

Bemutatjuk Lisát, aki hét óra alatt 900 pasival feküdt le - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.12.04.

A menetekhez nem is kellett egy egész nap, elég volt hozzá 7,5 óra.

Forrás: Instagram

Lisa Sparks felnőtt színésznő nem mindennapit rekordot állított fel 2004-ben. Ekkor rendezték ugyanis a harmadik Gangbang Világbajnokságot.

Lisának nem kevesebb, mint 919 férfival sikerült lefeküdnie a lengyelországi Varsóban tartott eseményen.

Ez mindössze 7,5 óra alatt történt - így aznap bizonyára nagyon elfoglalt lehetett a hölgy. Lisa két másik nővel versenyzett aznap, és a végső sípszóig 21 férfival előzte meg legközelebbi vetélytársát. A felnőtt sztár ezzel megdöntötte a korábbi rekordtartót, aki a 2003-as világbajnokság során 759 férfival feküdt le.

A nő a honlapján beszélt erőfeszítéseiről, és bevallotta, vegyes érzései vannak ezzel kapcsolatban.

Azt mondta, hogy a lengyel kormány nem sokkal az esemény előtt értesült az eseményről, és azzal fenyegetőzött, hogy letartóztat mindenkit, aki részt vesz benne. Ezért az eseményt egy szupertitkos raktárba kellett áthelyezni - írta meg a Dailystar. 

Lisa ráadásul annyira unatkozott az egész bajnokság alatt, hogy egy óvatlan pillanatban

rendelt egy menüt a McDonald's-ból.

Hogy teljesen őszinte legyek veletek, ez az esemény az egyetlen dolog, amit a mai napig megbántam a felnőtt iparban eltöltött több mint 21 évem alatt – mondta. Utólag bevallotta: csak a pénzért vállalta be a rendezvényt a pornósztár.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól