Aktuális

Beleszeretett a gondozójába egy delfin, szexelt is vele: tragédiával végződött a kapcsolatuk - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.09.19.

<p>Egy nő, aki fiatalkorában delfineket tanulmányozott az egyikükkel rendszeren „szexelt” is. Az állat öngyilkos lett, miután elszakították őket egymástól.</p>

A 60-as évek elején Margaret Howe Lovatt abban a NASA által támogatott projektben kezdett el dolgozni, amelyben a labor alatti medencében élő delfineket tanulmányozták. A kutatók legfőképpen arra volt kíváncsiak, hogy ezek az intelligenciájukról híres állatok képesek-e megérteni az angol szavakat, továbbá képesek-e kommunikálni az emberekkel. Margaret elbűvölte a projektigazgatót, aki hagyta, hogy együtt dolgozzon a Peter, Pamela és Sissy nevű delfinekkel. Peter és Margaret között egyedülálló és szoros, többek között fizikai kötelék alakult ki, és az állat szó szerint féltékennyé vált, ha a nő túl sok időt töltött a többi delfinnel – írja a The Daily Star.

Peter elég ügyesen kezdett el angol szavakat megformálni úgy, hogy levegőt áramoltatott ki a fején található kifúvólyukon.

Az m betű kiejtése, ami a nevem kezdőbetűje kimondottan nehéznek bizonyult számára, de keményen dolgozott azért, hogy sikerüljön neki”– mesélte Margaret. Nagyon érdekelte az anatómiám, gyakran odadörzsölte magát hozzám a medencében.A nő úgy érezte, a delfin szexuális izgalomba kerül, ha a közelében van, ezért oly módon próbálta meg fegyelmezni, hogy odaterelte a delfinlányokhoz a vízben.

Mindkettőjüket nagyon megviselte, amikor pénz hiányában a kísérlet véget ért, Peter pedig olyannyira belebetegedett az elválásba, hogy úgy döntött, véget vet az életének. A delfinek nem automatikusan vesznek levegőt, hanem rendszeresen fel kell jönniük a víz felszínére, hogy lélegezzenek. Margaret kedvence szándékosan víz alatt maradt, amíg meg nem fullad.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564311
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól