Aktuális

Begyógyszerezve le akarta lövetni magát a rendőrökkel, hogy öngyilkos lehessen

Bors

Létrehozva: 2021.10.19.

<p>A teljesen megzavarodott, agresszív, depressziós férfi a rendőrök keze által akart meghalni.</p>

Forrás: pixabay

Bulizott egyet a 28 éves férfi, majd másnap közölte barátnőjével, öngyilkos lesz. A piszkos munkát a rendőrökkel akarta elvégeztetni, eljátszotta, hogy megöli a nőt. Kést szorított a nyakához, hogy lelőjék a rendőrök.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt a 28 éves férfi ellen terrorcselekmény bűntette miatt.

A vádirat szerint tavaly augusztus végén Miskolcon, egy éjszakai szórakozóhelyen volt, ahonnan a reggeli órákban ért a hétvégi házas területen lévő lakásába. Depressziós állapotba került, így terápiás mennyiségben gyógyszert vett be.

Kora délelőtt közölte az élettársával, hogy öngyilkos lesz, ezért késsel több helyen megvágta a csuklóját és az alkarját. Az élettársa igyekezett lebeszélni, és a 112-es segélyhívón telefonos segítséget kért, amikor a diszpécser tájékoztatta, hogy először a rendőrök fognak kiérkezni, utána a mentők. A nő ezt elmondta a férfinak, aki úgy döntött, ha kijönnek a rendőrök, akkor velük fogja magát lelövetni úgy, hogy eljátssza, hogy késsel bántaná az élettársát, és így rákényszeríti a rendőröket, hogy lelőjék.

Az élettársa ismét megpróbálta lebeszélni az öngyilkosságról, a sebeit ellátta, majd a kiérkező rendőrökkel közölte, hogy a párjának fegyvere van. A férfi kiment a kertkapuhoz, a ruhájából elővett egy töltetlen forgótáras, de működésképtelen gáz-riasztó fegyvert, és azt odadobta a rendőröknek.

Az intézkedés során kezdetben nyugodt volt, majd váratlanul megragadta az élettársa haját, az úttest közepére vonszolta, letérdeltette, és egy 20 cm hosszúságú konyhakést a nyakához tartva többször felszólította a rendőröket, hogy lőjék le őt, különben megöli a nőt.

A rendőrök hiába utasították, hogy hagyja abba a fenyegetést, csak gázspray és testi kényszer alkalmazásával tudták lefogni és megbilincselni.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662313
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662313
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662313
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei