Aktuális

Sosem engedték a szülei, hogy sminkeljen, ezért amint nagykorú lett, kés alá feküdt és Barbie babává szabatta magát

Bors

Létrehozva: 2021.05.18.

Jessy Bunny csak szeretett volna csinosabb leni, de szülei nem engedék neki.

Jessy Bunny kislányként imádta a Barbie babákat, szerette őket öltöztetni, fésülgetni a hajukat és csodálta szépségüket. Szülei azonban soha, még tinédzser korában sem engedték meg neki, hogy sminkelje magát, és egy kicsit is csinosabbnak, nőiesebbnek érezze magát. Miután nagykorú lett 2019-ben, az első útja a drogériába vezetett, és minden fajta szépségipari termékből bevásárolt magának. 

Az évek során elnyomott vágyai azonban olyannyira utat törtek maguknak, hogy nem állt meg egy rúzsnál, vagy szemhéjpúdernél, kés alá feküdt és mára élő Barbie babává szabatta át a testét. Mindezt abból a pénzből fizette, amit szülei a hosszú évek során spóroltak meg neki az egyetemre. 

– Németországban egy kis faluban nőttem fel, és mindig szerettem volna csinosabb, nőeiesebb lenni, de a szüleim nem engedék – kezdte a valójában nagyon szomorú történetét a mára plasztikai műtét függő lány. 

Miután megcsináltatta melleit óriási önbizalmat szerzett ezért most Instagram influencernek állt, és bízik benne hogy hatalmas karriert fog befutni kinézetének köszönhetően. 

– Most arra törekszem, hogy tényleg úgy nézzek ki mint egy igazi Barbie baba – árulta el Bunny aki eddig 24 ezer fontot költött teste átalakítására. 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588913
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588913
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588913
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól