Aktuális

Balatonfüredi dráma: Edit lett a bűnbak férje és szeretője halála miatt

Hu-Zo

Létrehozva: 2012.06.12.

Felmenti a város a riválisát agyonlövő rendőrt és a házasságtörő balatonfüredi főorvost is, akiket egy napon temettek el. A felelősnek kikiáltott Edit egyik gyászszertartáson sem lehetett ott. Egy nő hűtlenségét még ma is szigorúbban ítélik meg, mint a férfiét.

 

Még a nemek közötti egyenlőséget hirdető XXI. században is eltérő a férfi és a női hűtlenség társadalmi megítélése. E megállapítást élesen alátámasztják a múlt heti tragikus események: egy féltékeny rendőr agyonlőtte riválisát, majd magával is végzett. Balatonfüred közvéleménye ezek után egy emberként zúdította haragját a rendőr felesége, Edit nyakába, miközben a két férfit a történet tragikus hőseként emlegetik.

– Ez a nő tönkretette a kisfia életét. Remélem, soha nem lel nyugalmat a lelke. Megértem a szerencsétlen férj elkeseredését – írta egy balatonfüredi honlap kommentelője. Zsuzsi úgy vélekedik, hogy ez egy igazi dráma, amiben mindenki vesztes: – A túlélő feleség a leginkább. Hogyan néz tükörbe és kollégái, szomszédai szemébe?

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár a gyilkosság pontos körülményei még tisztázatlanok, információk szerint a rendőr, a felesége és a főorvos azért találkozott a házaspár lakásán, hogy Edit bejelentse: nem akar tovább a férjével élni. A férj a szolgálati fegyverével lelőtte a doktort, majd magával is végzett az asszony szeme láttára. Robert Smuk szerint a rendőr kemény ítéletet hozott, amikor életben hagyta a feleségét:

– Nem lesz egyszerű az élete. Amerre majd jár kicsi országunkban, mindenki összesúg a háta mögött: tudod, na, ez az, aki... Nem hiszem, hogy itt, Balatonfüreden folytatja tovább az életét.

Információink szerint Edit valóban azt tervezi, hogy az ország egy távoli pontján kezd új életet. Amíg a nőt elítélik a gyilkosság körülményeivel foglalkozó internetes fórumokon, addig arról nem esik szó, hogy A. Dezső is nős volt, amikor szerelmi viszonyba bonyolódott kolléganőjével. A köztiszteletben álló orvos temetésén még Balatonfüred polgármestere is megjelent. A gyilkosságot elkövető rendőr gyászszertartásán szintén barátok, ismerősök sokasága zokogott. Mindkét férfit szombaton temették, a rokonok kérésére Edit egyik gyászszertartáson sem vett részt.

Persze akadnak olyanok is, akik igyekeznek pártatlanul véleményt formálni. Id. Böhm József azt írja: „a rendőrnek nem lett volna joga fegyvert emelni egy másik emberre, és azt olyan súlyosan megsebezni, hogy ebbe bele is hal. Erre nincs magyarázat, ez így nem engedhető meg, ez tipikus önbíráskodás, ehhez pedig nem volt joga”.

 

Mindig a nő hoz döntést

Dr. Sebestyén Tamás pszichológus szerint a társadalom előbb megbocsát a férfinak.

– Ez onnan gyökerezhet, hogy egy női félrelépés mögött a legtöbb esetben van átgondolás, racionális érvek és egyben érzelmek is, míg a férfiakat gyakran csak szexuális kíváncsiságuk vezérli. Másfelől egy szerelmi viszony mindig elsősorban a nőn múlik, ő választ, ő irányít. A balatonfüredi esetben az orvos a társadalmi rangsorban magasabb szinten állt a rendőrnél, ez is közrejátszhatott abban, hogy sikerült elcsábítania kolléganőjét. Edit nehezen dolgozza majd fel ezt a tragédiát.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146967_auto_resized.jpg
origo.hu

G.w.M: Edinának Valentin-élete van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147222_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713627021
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713627021
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban