Aktuális

Balatonba fulladt kamaszok: 9 éves kishúguk a ravatalozóban látta utoljára Zoltánt és Tamást

Bors

Létrehozva: 2021.07.28.

Egy kamasz testvérpár fulladt a Balatonba a hétvégén Alsóbélatelepen. A tragédia az egész országot megrázta.

Forrás: Végh István

Mint a Bors megírta, két gyermekét vesztette el a jászberényi P. család a Fonyódhoz tartozó Alsóbélatelep egyik szabadstrandján vasárnap délután. Először a 13 éves Zoltán, később a 17 esztendős Tamás holtteste került elő a vízből. A tragédiát a fiúk kishúga is végignézte. A család a Borsnak azt mondta, mindkét fiú tudott úszni.

A Blikk megtudta, a kamaszok földi maradványait a család otthon tartja majd.

– A boncolásra pénteken kerülhet sor, a hamvasztás pedig majd csak utána lesz. Végül pedig majd postán fogjuk megkapni az urnákat. Hagyományos, koporsós temetést nem rendezünk, képtelenek lennénk kijárni a gyerekeinkhez a temetőbe. Itthon fogjuk őrizni az urnájukat magunknál a házban – mondta megtörten a Blikknek a családfő, Sándor.

Dominika látni szerette volna őket

A tragédia után egy éjszakát a Balatonon töltöttek. Hétfő reggel egy-egy mécsest még meggyújtottak a fiúk emlékére a parton, aztán a ságvári halottasházhoz autóztak.


Szegény húguk mindenképp szerette volna még utoljára látni őket. Szerencsére a ravatalozóban is megengedték ezt neki. Nagyon jó testvérek voltak, talán Dominikának lesz a legnehezebb feldolgozni ezt az egészet. A bátyjai még a számítógépen is mindig olyannal játszottak, amivel mindhárman tudtak együtt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135998_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713309010
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134038_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Így néznek ki ma a Dallas sztárjai – van, akire garantáltan nem fogsz ráismerni – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136449_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Minden jogukat elveszítették ahhoz, hogy a jogállamiság kérdésében véleményt nyilvánítsanak” – Schiffer András a brüsszeli botrányról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134372_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713309010
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135353_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17118371_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hátborzongató: 300 éves festmény a bizonyíték az időutazásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127000_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Köllő Babett Szoboszlai Dominik oldalán bukkant fel - Fotó!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte