Aktuális

Azt hinnénk, ilyen bosszú csak a filmeken létezik

Bors

Létrehozva: 2018.03.20.

Forrás: pixabay

Abe Alexandrou késő este lett figyelmes arra, hogy valaki 2800 darab színes post it-et ragasztott kocsijára, míg ő focizott kollégáival. A 19 éves, Londonban élő Abe azonnal tudta, hogy ki állhat a kegyetlen bosszú mögött, hiszen nem olyan régen csúnyán megtréfálta egy kolléganőjét, így most bizonyára ő vágott vissza ezzel a csínnyel.

"Néhány napja hajnalok hajnalán hívott fel Bobbie Carter azzal, hogy vigyem vissza neki az autóját. Meg is tettem, de az ablakokat szándékosan nyitva hagytam, hogy jó hideg legyen odabent és belehulljon a hó, csak hogy érezze, milyen jó korán reggel a jéghideg időben autózni. Bizonyára Bobbie ezt bosszulta most meg, a post it-ekkel" – mesélte Abe a Daily Mailnek.

Mint kiderült, a 18 éves Bobbie előre eltervezte, hogy hogyan áll majd bosszút kollégáján mindezért, és kifigyelte, hogy Abe mikor lesz legalább három órán keresztül távol az autójától. Ennyi idő kellett neki ugyanis ahhoz, hogy teleragasztgassa az egész kocsit a színes papírfecnikkel.

Abe kénytelen volt így hazavezetni autóját, mivel nem volt ideje arra, hogy szépen letakarítsa azt, ezzel is széles vigyort varázsolva az arra járók arcára. Még az Instagramra is felkerül egy kép a post-itekkel teleragasztott autóról. A férfi elmondása szerint még most sem sikerült megszabadulnia az összes kis papírfecnitől, de ígéri, amint végez vele biztos, hogy visszavág kolléganőjének mindezért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511818
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511818
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült