Aktuális

Az orvosokat is sokkolta a halálból visszatért nagyi

Bors

Létrehozva: 2013.03.26.

A 63 éves Carol Brothersről már lemondtak a doktorok és családja is. Az asszonyt lekapcsolták az őt életben tartó gépekről és várták, hogy véget érjen a szenvedés. Ehelyett az asszony három nappal később felébredt, amivel hatalmas döbbenetet okozott.

Carol Brothers családjával vásárolt, mikor szívinfarktust kapott. Az asszony szíve 45 percre teljesen leállt, a menősök eszméletlen állapotban vitték kórházba, ahol az orvosoknak sem sikerült javítani az állapotán. Ekkor gépekre kötötték, hiszen szervezete semmit nem tudott magától csinálni. Az orvosok akkor 24 órát adtak az idős asszonynak – adta hírül a Daily Mail.

Mivel a nő állapota nem javult, a kórház dolgozói azt javasolták a családnak, hogy búcsúzzanak el Brotherstől és egyezzenek bele abba, hogy lekapcsolják az asszonyt a gépekről. A család eleget tett az orvosok kéréseinek, majd várták a lesújó hírt.

Az asszonyt levették az addig őt életben tartó gépekről, de órákkal később is még életben volt. Három nappal a lekapcsolást követően pedig kinyitotta a szemét és visszatért az életbe. Sőt, maradandó károsodás nélkül felépült, három hét elteltével elhagyhatta a kórházat.

- Mikor az orvos felhívott és elmondta mi történt, majdnem elájultam. Már felkészültem rá, hogy elvesztem az anyámat, erre kiderült, hogy mindannyiunknál erősebb és még a halált is legyőzi! Nem hittem a fülemnek, azonnal berohantam hozzá a kórházba – mesélte a riportereknek Brothers lánya.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713544217
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713544217
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144981_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez a világ legforgalmasabb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713544217
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713544217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot