Aktuális

Az I. kerület önkormányzata hétszeresére akarta emelni a teraszdíjakat

Bors

Létrehozva: 2021.04.15.

Miután egyes baloldali vezetésű kerületek – például a Karácsony-párti V. Naszályi Márta irányította budavári önkormányzat – a járvány közepén brutális mértékű sarcokkal lehetetlenítette el vendéglátósokat, utóbbiak érdekében a kormány az új döntésével eltörölte a teraszokra kivetett közterület-használati díjakat.

Forrás: MTI

Miközben Karácsony Gergely azzal kampányol, hogy a fővárosi önkormányzat február 8-án bejelentett újraindítási csomagja részeként a teraszok bérleti díját is elengedik, addig a főpolgármester párttársa, a budavári önkormányzatot vezető V. Naszályi Márta (Párbeszéd) brutális emelésekkel lehetetlenítette el a teraszokat üzemeltető vendéglátósokat.

A Karácsony-párti polgármester ráadásul éppen azokat hozta rendkívül nehéz helyzetbe, akik az őszi–téli időszakban nem tudtak kinyitni, mivel nem a működéshez, hanem a teraszok puszta meglétéhez kötötte az egyébként elképesztő mértékű díjemelést.

V. Naszályiék az I. kerület első körzetében vetették ki a legmagasabb sarcot. Ott az előző városvezetés idején, 2018-ban a vendéglátóipari teraszok fenntartásának az önkormányzat által beszedett díja mindössze havi háromezer forint volt a november 1–március 31. közti időszakban. Vagyis figyelembe vették, hogy az üzletek többségének holt szezon az őszi–téli időszak, ezért a nyarat is tartalmazó, húszezer forintos havidíjnak csak kicsivel több mint egyhetedét szedték be Nagy Gábor Tamás (Fidesz) polgármestersége idején.

V. Naszályiék azonban hétszeresére (!) emelték az állandó teraszokra kivetett díjat a téli időszakban – akár képes üzemelni azt egy adott egység, akár nem – és a 21 ezer forintos tétel így pontosan ugyanannyi, mint amit a valós forgalmat generáló másik félévben szed be az önkormányzat.

A közterület-használati díjak ilyetén emelése olyan elképesztően abszurd szituációhoz vezetett, hogy egy egész évben működő vendéglátóipari egységnek adott körülmények között többet kell fizetnie, mint egy olyan, azonos paraméterekkel rendelkező üzletnek, amelyik zárva tart télen.

Például egy családi kávézónak, amelynek van egy egész évben üzemelő, húsz négyzetméteres terasza, az emelés éves szinten 1,14 millió forint többletkiadást eredményez. Ha ugyanennek a kávézónak egy ugyanekkora, épített terasza van, amit télen nem használnak, ám el se tudnak bontani,

az éves többletköltség 1,84 millió forint, vagyis 700 ezerrel több, mint a bevételt termelni képes üzlet esetében.

A Karácsony-párti polgármester vezette önkormányzat 2020 októberében az új rendeletben egyébként általánosságban emelte meg a közterület-használati díjakat. Ez esetenként a teraszdíjak megduplázódását eredményezte. A április 1–október 31. közötti időszakban öt százalékkal, a téli, a november 1–március 31. közötti időszakban viszont jóval nagyobb arányban, átlagosan több mint száz százalékkal emelkedtek a költségek.

Akiknek állandó teraszuk van, amit a november 1–március 31. közötti időszakban nem használnak, azoknak a baloldal említett új rendelete havonta 600 százalékkal növelte a költségeit.

Mindezek fényében különös, hogy Karácsony Gergely az általa vezetett főváros „újraindítási csomagjához” hasonlította a kormány azon döntését, hogy a vendéglátósok érdekében eltörlik a közterület-használati díjakat. Erre az ellentmondásra Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is rámutatott a csütörtöki kormányinfón.

– A kormány intézkedésére részben azért volt szükség, mert voltak olyan kerületek – például a V. Naszályi Márta vezette budavári önkormányzat –, amelyeknek szándékában állt a bérleti és a közterületi díjakat a válság közepén megemelni.

Ezt csak a kabinet fellépése tudta megakadályozni – fogalmazott a miniszter, aki üdvözölte, hogy a főváros és a kormány között ebben az ügyben egyetértés van, ám azt ajánlotta a főpolgármesternek, hogy beszélgessen el azokkal a párttársaival, akik a vendéglátósokat ellehetetlenítő rendeleteket hoznak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713576617
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145692_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az ENSZ-főtitkár asztalán van egy teljesen új magyar innováció

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713576617
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713576617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713576617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól