Aktuális

Autós szülés Árpádhalmon: Tapétavágóval szedte le vajúdó feleségéről a ruhát István

Bors

Létrehozva: 2021.09.18.

<p>Az árpádhalmi kastély parkjában adott életet negyedik gyermekének egy édesanya. A baba sietősen jött, így az édesapa és a helyi óvoda dajkája segített világra hozni az újszülöttet.</p>

Forrás: Kovács Erika / Délmagyarország

Teljesen átlagos napnak indult a hétfő Árpádhalmon. A délutánt aztán egy nem mindennapi esemény tette rendkívülivé: egy autó hátsó ülésén szült meg egy édesanya. Mire a mentősök kiértek, már pólyában élvezte a kintlétet a kisbaba.

– Csorváson voltunk, a feleségem édesapjánál. Hazafelé egyszer csak szólt a nejem, Szabina, hogy álljunk félre, mert mindjárt jön a baba – mesélte a Délmagyarországnak a hatszoros édesapa, Kökény István, akinek az előző kapcsolatából két gyermeke született.

– Amint félreálltam, hívtam a 112-t. A mentők kérték, hogy olyan helyen álljak meg, ahol könnyen megtalálnak, és mivel amúgy is az árpádhalmi oviba tartottunk a nagyobb gyerekeinkért, ezért a helyi kastély parkjánál álltam meg. Úgy nyomtam a gázt, ahogy csak tudtam, aztán

berohantam az óvodába, hogy valaki jöjjön, mert azonnal szül a feleségem

– részletezte az édesapa.

Az árpádhalmi óvoda dajkája, Szabóné Kovács Mária segített a szülés levezetésében.

– Barátnők vagyunk, korábbról ismerjük egymást. Szabinának óriási önuralma volt, csendben tűrte a fájásokat – dicsérte az anyukát a dajka. Az újszülött gyors sebességgel érkezett meg.

Tapétavágóval kellett levágnom a feleségem nadrágját és fehérneműjét, mert már nem volt idő, hogy lehúzzuk,

ugyanis kint volt a baba feje. A kicsi burokban született, amit az ujjammal kiszakítottam és lehúztam a fejéről. Belenyúltam a szájába, szabaddá tettem a légútjait, majd tüsszentett egyet és felsírt – mesélte a hihetetlen részleteket az édesapa.

– Annyira hirtelen történt minden, hogy elfelejtettem megnézni: tényleg kislányunk született-e, ahogy vártuk. Marika mondta, hogy valóban kislány, és gyönyörű fekete haja van – nevetett az édesapa.

Mirella végül 2900 grammal és 49 centivel látta meg a napvilágot. A Bors utolérte Szabinát, de mivel épp a kezében volt a pici, szűkszavúan csak annyit mondott: nem ijedt meg a szüléstől és nagyon boldog, hogy egészséges gyermeke született.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713503411
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713503411
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713503411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713503411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze