Aktuális

Egyszerre vesztették életüket a barátnők, miközben hazafelé tartottak a karácsonyi bevásárlásból

Bors

Létrehozva: 2021.12.05.

A két fiatal nagyon boldog volt, hiszen nem is sejtették, hogy mi vár rájuk hazafelé. A baleset olyan gyorsan történt, hogy nem lehetett kivédeni.

Horrorisztikus balesetben vesztették életüket a barátnők, miután hazafelé tartottak a karácsonyi bevásárlásból. 

Ellie Crossley és Rebecca Doughty életre szóló barátnők voltak. Mindketten 20 évesek voltak és majdnem mindent együtt is csináltak. Éppen ajándékokat vásároltak a barátaiknak és a családjuknak, amikor a baleset megtörtént a Chester melletti Mollington közelében. 

A rendőrség szerint Ellie és Rebecca ezüst színű Citroënje karambolozott egy kék BMW-vel. A 28 éves férfit, aki a BMW vezetője volt, a tűzoltóknak kellett kiszedniük a járműből, és súlyos sérülésekkel kórházba szállították.

A barátnők emlékének adózva, családjaik közös közleményben fejezték ki tiszteletüket.

– Ellie Crossley, Holywellből, és Rebecca Doughty, Connah's Quayből életük végéig barátok voltak. Egy karácsonyi bevásárlásból utaztak hazafelé, amikor tragikus módon halálos balesetet szenvedtek. Mindkét családot és a barátaikat is mélyen lesújtotta ez a tragikus esemény, és szomorúság tölti el a szívüket a hiányuk miatt. Rövid életük alatt szoros barátságot kötöttek, örökre a szívünkben maradnak

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084507_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086469_auto_resized.jpg
travelo.hu

A magyarok körében is nagy kedvenc úti cél jövő héten turistaadót emel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711614618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"