Aktuális

Átalakul a Petőfi Rádió

Bors

Létrehozva: 2021.03.12.

Az MTVA, a Duna Televízió és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös online sajtóeseményén bejelentették, hogy átalakul a Petői Rádió, erősebb lesz a kulturális tartalom, több magyar zene lesz hallható rajta.

Forrás: MTI

A sajtótájékoztatón Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy 2023-ban ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. születésnapját. Példaképekre pedig nagy szükségünk van – jegyezte meg. „Szeretnénk a szinergiákat jobban kihasználni: az MTVA-val közösen olyan projektet hoztunk létre, hogy ezt méltóképpen meg tudjuk ünnepelni" – mondta. A tervek szerint a Petőfi Rádió igazi kulturális adó lesz, sokkal több magyar zenével, az A38 hajó pedig otthon ad a projektnek.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a sajtóeseményen megjegyezte, hogy Petőfi egyértelműen egy szimbólum, az ő korában született meg a modern magyar nemzet. Együttműködő partnereket kerestek a projekthez, a közmédia felvállalta ezt a feladatot, és nagyon örül a Petőfi Rádió újrahangolásának.

Béli Ádámot az M5 csatorna műsorvezetőjeként ismerhették a tévézők, ő április 1-től irányítja a Petőfi Rádiót és a Petőfi Tévét és ezek online felületeit. Megjegyezte, hogy a költő az életét adta a hazájáért, és 26 évesen olyan életművet hagyott ránk, amely máig meghatározza az irodalmunkat és a magyarságról való gondolkodásunkat.

Fontosnak tartja, hogy a kulturális tartalmak eljussanak a fiatalokhoz. „Óriási felelősségünk van abban, a fiatalok mit tekintenek majd jó zenének és jó kulturális tartalomnak" - vélekedett. A Petőfi-projekt része, hogy a Petőfi Tévé és a Petőfi Rádió vízre száll, az A38 lesz az anyahajó. A tévés szakember szerint ritka az a tévé és rádió, amely egy hajóról üzemel (amely egyben magasan jegyzett kulturális tér), ráadásul a Dunáról, amely Európa köldökzsinórja. A hajón minden technika adott a megfelelő színvonalú műsorok elkészítéséhez, a projekt Petőfi, a rocksztár címen fut. 

Galambos István, az MTVA program-főigazgatója kiemelte, hogy Petőfi Sándor életműve nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kultúra része, alkalmas arra, hogy még jobban megszólítsa a fiatal korosztályt. „Az MTVA minden lehetséges módon, minden platformon igyekszik támogatni ezt a kezdeményezést" – jegyezte meg, majd megköszönte a két korábbi csatornaigazgató munkáját, rájuk más területen számít a közmédia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült