Aktuális

App: halott kollégánk nem tudta bejelölni, hol szexelt

Létrehozva: 2013.11.24.

A fogyasztói társadalom kialakulásánál is nagyobb hülyeség piacot hívott életre az okostelefonok megjelenése. Életünk részeivé váltak olyan alkalmazások, amelyekre semmi szükségünk nincs, sőt, évtizedeken keresztül jól elvoltunk nélkülük, de ma már állandóan nyomogatjuk őket. Összegyűjtöttük a kedvenceinket.

Kisebb közvélemény kutatást tartottunk a szerkesztőségben, hogy kiderítsük melyek a legértelmetlenebb alkalmazások, amiket mégis használunk, és melyek azok, amiket valóban érdemes letölteni és használni.

Döbbenet, hogy egyesek 20, 30, 40 vagy esetleg több évet is leéltek anélkül, hogy az egész világgal közölhették volna, hogy szexeltek. Szerencsére most már ez a probléma megoldódott, hála az „I just made love” applikációnak, aminek köszönhetően azonnal szerelmeskedés után bejelölhetjük a világtérképen, hogy szexeltünk, ráadásul azt is, milyen pózban és mennyire volt jó. Sajnos az alkalmazás nem működik olajozottan, megpróbáltunk viccből mi is letenni egy virtuális szex-gombostűt, de nem jelent meg a jelezésünk.

Szintén elég bizarr, ám sok nő számára hasznos alkalmazásnak bizonyul a menstruációs naptár. Egyik kolléganőnk így mesélt az appról: „Ez az egyik kedvencem, szinte azonnal letöltöttem. A férfiaknak nem sok buli van benne, de a nőknek, akiknek sokszor fogalmuk sincs, hogy pontosan mikor menstruálnak, meddig és hogyan, nekik viszont áldás. A program vezeti az ovuláció, tüszőérés és a menstruáció pontos időpontját is, erről e-mailt is küld nekünk. Ezen kívül vezethetjük a napi hangulatot, fizikai vagy mentális ingadozásunkat, hőtérképünket is. Csak ajánlani tudom mindenkinek, még csak nem is foglal sok helyet.”

A különböző egészségügy alkalmazásokra egyébként nagy igény van, ez lehet az oka annak, boldogan töltögetjük le az olyan appokat, amelyek a folyadékbevitelünket hivatottak szabályozni. Ezek figyelmeztetnek, mikor kell innunk és monitorozzák mennyi folyadékot fogyasztottunk el. Az egyik használó szerint nem sokat változtatott az életmódján, hogy letöltötte az alkalmazást. Elmondása szerint ugyanannyit iszik, mint előtte, de azért viccesnek érzi, hogy a telefonja időnként közli vele, hogy kéne inni egy-két liter vizet.

Egy szintén szuper alkalmazás az életben maradáshoz a telefonos vérnyomásmérő. Rendkívül hasznos, bárhol, bármikor elvégezhetjük magunkon az orvosi tesztet. Bár az applikáció azt állítja magáról, hogy nagyon pontos, nekünk azt hozta ki, hogy nincs pulzusunk. Ez egy kicsit lelombozta a lelkesedésünket.

Több macskával rendelkező ismerősünknek, mikor alkalmazásokról kérdeztük, azonnal a macska-ember fordító program jutott eszébe. Sokan töltötték le nagy reményekkel, ám az eredmény nem várt fordulatot hozott az ember-állat kommunikációban. Brigitta ezt mesélte: „A leírás szerint ez a program az emberi beszédet fordítja le macskanyelvre.

Ha letöltjük, a macskánkat biztosan nem fogjuk jobban megérteni, de az tuti, hogy lesz pár jó percünk, amíg az állatunk a hanghatásokra koordinálatlanul pörög a saját tengelye körül, nyávogva pattog a szőnyegen vagy éppen a kanapé karfáját próbálja meg szakrálisan letépni. Ugyanis a legtöbb cica konkrétan megkattan tőle. Nem is szoktam használni.”

Állatos applikációból a másik nagy reményünk a moszkitó riasztó program volt. Az app felhasználójaként könnyű szívvel indultunk a nyárnak, felvértezve a vérszívók ellen, ám a kipróbálás óriási arculcsapás volt. Péter így emlékszik vissza az okos-szúnyogriasztóval eltöltött forró nyári éjszakákra. „Azért töltöttem le, mert biztos voltam benne, hogy az égvilágon semmi hasznát nem fogom venni, de titokban azért hajtott valamiféle perverz kíváncsiság is.

Nem kellett mást tenni, mint az érintőképernyőn megérinteni a rajzolt szúnyogot, és ennek elvileg elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy a moszkitók még csak ne is gondoljanak ránk. A valóságban persze semmit nem ért, sőt, meg mernék esküdni rá, hogy több állat szállt meg, mintha bekentem volna magam véres mézzel. Ráadásul a telefont is brutál módon meríti.”

Vannak viszont bizarr, ám kifejezetten hasznos appok is. Ilyen például a Salsa steps, amit arra fejlesztettek ki, hogy az okostelefon tulajdonos például a távolsági buszon megtanulhasson salsázni. Videókon keresztül megismerhetjük az alaplépeseket, a kombinációkat, lassíthatjuk és gyorsíthatjuk a felvételeket és még számot is választhatunk.

Hajni a hasznos alkalmazások közül az Okoslottóra esküszik. Elmondása szerint mióta letöltötte sokkal könnyebben áldozhat a szerencsejáték oltárán, nem kell lottózóba járnia, az érintőképernyőn akkor ikszelheti be a számokat, amikor jön az ihlet, ráadásul, ha nyer valamit, arra sem kell egyedül rájönnie, értesítést kap róla.

A végső legkedvencebb és leghasznosabb appunk egy igazi hungarikum. A Nemzeti Dohányboltokkal egy időben jelentek meg a trafik kereső alkalmazások is. Elég néhányat kattintani és a térképen máris feltűnnek a minket körülvevő dohányboltok. 

Még navigációt is kapunk hozzá és megtudatjuk, melyik van a legközelebb. Sőt még fotót is nézhetünk róluk, hogy eldönthessük, melyik lefóliázott üzlet tetszik nekünk a legjobban, ám mindehhez meg kell ígérnünk az appnak, hogy elmúltunk már 18 évesek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145024_auto_resized.jpg
origo.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145300_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lehet, hogy az idegen lények mégsem zöldek? Sokkoló, ami napvilágot látott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól