Aktuális

Szívbemarkoló: Így segítenek a magyar édesanyák a koronavírus-frontvonalban dolgozókon

Bors

Létrehozva: 2021.04.18.

Egyetlen kósza ötletből ezerfős segítő csoporttá nőtte ki magát három anyuka kezdeményezése, akik mára az ország több, mint húsz kórházának koronavírus-osztályára juttattak el élelmi- szercsomagokat, biztató leveleket és kedves gyerekrajzokat.

Forrás: Saját

Alig van több, mint egy hónapja, hogy Janklovics Natasa egy Facebook-os anyuka-csoportban feltett egy jó szándékú kérdést: arra volt kíváncsi, ha segíteni szeretne a koronavírus-osztályokon dolgozókon egy kis élelmiszer-adománnyal, azt hogyan teheti meg. A kérdésből azonban gyakorlatilag hipp-hopp országos mozgalom nőtte ki magát: ma már több, mint ezren csatlakoztak a kezdeményezéshez és a „Kórházi szeretetcsomag” nevű csoporthoz.

Egyikük Balicza-Ripka Eszter, akinek férje szakorvosjelöltként maga is koronás betegeket ellátó osztályon dolgozik most.

– Natasa kérdése után külön csoportot kellett létrehoznunk, hogy koordinálni tudjuk a felajánlásokat, ugyanis annyian jelentkeztek, amiről álmodni sem mertünk – kezdte Eszter, Natasával és az ötgyermekes Sefcsik Annával maga szállítja ki az adományokat.

pénzt gyűjtenek és bevásárolnak

– Elsősorban pénzbeli adományokat gyűjtünk, eddig 1,5-2 millió forint gyűlt össze. Aszerint vásárolunk be és rakunk össze csomagokat, hogy az osztályok mit kérnek tőlünk. Kávéra a legtöbb dolgozónak szüksége van, így az mindig kerül a csomagokba, de szoktak kifejezetten kézkrémet is kérni. Volt gyerekosztály, ahol csecsemőhőmérőkre, másutt spricnire volt szükség, hogy tudjanak fertőtleníteni magyarázta a szervező, hozzátéve, az „alapcsomagba” olyan kis kiszerelésű tartós élelmiszerek kerülnek, amit egy nővér vagy orvos gyorsan, akár munka közben is el tud fogyasztani.

hálásak a háláért

Bár az adományokat majdnem minden esetben a kórházon kívül adják át, Eszteréknek néha van lehetőségük egy-két szót is váltani az ápolókkal orvosokkal, akik a megfeszített munka közben leszaladnak a csomagokért.

– Ezek az emberek mindenért nagyon hálásak, pedig éppenhogy mi fejezzük ki a hálánkat nekik. Azt szeretnénk, ha éreznék, hogy látják, látjuk őket, a munkájukat, és megcsap minket is annak a küzdelemnek a szele, amit ők végeznek, sokszor sajnos eredménytelenül.

A lelki teher nagyobb

Eszter férje gyermekneurológus szeretne lenni, de rezidensként most egy koronavírus-osztályon ügyel éjszakánként.

– Az oltását természetesen már ő is megkapta, vírustól így kevésbé féltem, mint a lélektani hatásoktól. Olyan döntéseket kell most hozniuk nekik, orvosoknak, ami sokszor nagyon nehéz. Nincs olyan gyógyszeres kezelés a kezükben a koronavírussal szemben, ami maradéktalanul hatékony lenne, ezt feldolgozni pedig nagyon nehéz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült