Aktuális

Azt hittem, csak a gyomrom fáj - kórházba vitték a pincérlányt, örökre megváltozott az élete

Bors

Létrehozva: 2021.05.08.

Jodi-Marie Ash élte a fiatal lányok gondtalan életét. Bulizni járt, fiúkkal ismerkedett, szedte a fogamzásgátlót, mégis teherbe esett, ami csak akkor derült ki, amikor munkahelyén olyan rosszul lett, hogy kórházba kellett vinni.

Jodi-Marie meghatódva, ugyanakkor megdöbbenve vette kezébe újszülött gyermekét, a kis Skyla-t, akinek érkezéséről csak egy órával a szülés előtt szerzett tudomást - írja a The Sun.

Addig fogalmam sem volt, hogy terhes vagyok, amíg kórházba nem szállítottak - nyilatkozott a lány, aki felszolgálóként dolgozott egy bárban.

Jodi-Marie pont műszakban volt, amikor gyomorfájásra kezdett panaszkodni. Először azt hitte, csak valami rosszat evett és nem tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak, de később már olyan rosszul lett, hogy elájult és kórházba kellett szállítani.
 

- Azt hittem, hogy csak a gyomrom fá vagy valami rosszat ettem. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy vajúdtam - mesélte Jodi.

Állítása azért is hihető, mert fogamzásgátló tablettát szedet, nem nőtt meg a pocakja, kollégái sem vettek észre rajta semmit.

Mikor bevittek a kórházba és magamhoz tértem, az orvosok azt mondták, hogy vajúdok. Megdöbbentem, mert nem vettem észre, hogy terhes lennék. Még rendszeres menstruációm is volt- magyarázta a kismama, aki egy órán belül meg is szülte gyermekét.

Skyla komplikációk nélkül, egészségesen jött a világra, és azóta anyukája legféltettebb kincse.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694712
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694712
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten