Aktuális

Annyira védi a bíróság a hírhedt gyerekgyilkost, hogy inkább ártatlanokat küld börtönbe

Bors

Létrehozva: 2019.03.14.

Forrás: Twitter

Börtönbüntetésre ítélte az angol bíróség Tina Malone színésznőt, aki fotókat osztott meg Anglia – de kisebb túlzással talán a világ – leghírhedtebb gyermekgyilkosáról, Jon Venablesről.

Venables és társa, Robert Thompson 1993. február 12-én gyilkolta meg brutális kegyetlenséggel az akkor mindössze kétéves James Bulgert. Áldozatukat egy liverpooli bevásárlóközpontból csalták el édesanyja mellől, megerőszakolták, majd hidegvérrel agyonverték téglákkal, és a sínek közt hagyták a pici élettelen testét. Thompson később tagadta a nemi erőszak vádját. 

Az életfogytiglanra elítélt tíz éveseket nyolc évig tartották börtönben, majd 2001-ben új személyazonosságot és lakhelyet kapva szabadon engedték őket. Míg Thompson megpróbált visszailleszkedni a társadalomba, addig Venables borzasztóbbnál borzasztóbb bűntényeket követett el. Nemrégen gyermekpornó birtoklása miatt miatt került újra a rácsok mögé.

Tina Malone színésznő azonban rájött, hogy mi Venables új neve, sőt fényképet is tudott róla posztolni, amit meg is tett. Úgy érezte, az embereknek igen is joga van tudni kicsoda Jon Venables. Ezzel mindössze egyetlen probléma volt, Venables a titkosszolgálat védelme alatt áll. A hatóságok úgy érzik, hogy az ő hosszú éves, kemény munkájukat tette tönkre mindössze egyetlen enter lenyomásával. Arról nem is beszélve, hogy – szerintük – több százezer fontos kárt okozott ezzel a rendőrségnek, akik hatalmas erőfeszítések árán igyekeznek megvédeni a rettegett gyermekgyilkost a nép bosszújától. Arról nincs hivatalos adat, hogy mennyibe kerül Venables védelme.

Shameless actress Tina Malone has defended leaking a picture of James Bulger's killer Jon Venables online - although it...

Posted by TSC International News Channel on Sunday, March 18, 2018

Tina Malonet teljesen megviselte az ügy, összetörten, könnyek között, remegve érkezett a tárgyalására, ahol a bíróság bűnösnek találta őt személyiségi jogok megsértése bűntettében. Tettéért nyolc hónap letöltendő börtönre ítélték, de ezt végül két év felfüggesztettre módosították. Venables állítólag annyirra retteg attól, hogy a színésznő állatl kiszivárogtatott képek alapján megtalálják és megölik, hogy plasztikai műtéttel szabatná át arcát. 

2019 januárjában a 28 éves Richard McKeag, és a 36 éves Natalie Barker szintén csak épp, hogy kerülte el a letöltendő börtönbüntetést. Ők is Venablesről tettek közzé – a hatóság szerint – titkos információkat.

A kis James Bulgert szülei egyébként beadtak egy kérvényt a bíróságra nemrégiben, hogy oldják fel Venables névtelenségének védelmét, de ezt – is – határozottan elutasította a legfelsőbb bíróság.

(via Metro)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713531310
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713531310
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713531310
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713531310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"