Aktuális

Anglia legtakarékosabb anyukája, nem vásárol semmiből újat - milliókat spórol

Bors

Létrehozva: 2017.12.28.

Katie Musgrave 2016 december 1-én megfogadta, hogy nem vásárol semmiből újat - kivétel élelmiszer, pelenka, cipő -, hogy csökkentse az ökológiai lábnyomát a családjának és több pénzük maradjon a fontos dolgokra. A 33 éves kétgyerekes anya, kizárólag használt ruhákat, játékokat szerez be, és még az ajándékokat sem a normál boltokban szerzi be.

“A karácsonyi és születésnapi ajándékokkal néhány száz fontot tudtam spórolni. Szerencsére nem volt nehéz a családtagoknak beszerezni valami olyat, aminek örülnek, mert egyrészt nyitottak, másrészt igényes vagyok, így tudják, hogy arra törekszem, hogy jó minőségűt kapjanak” - mesélte az asszony, a jótékonysági boltokban is szokott ezt azt venni, és ha biztosra akar menni, antikváriumba megy könyvért.

A gyerekei semmiben nem szenvedtek hiányt, és miután ismét terhes lett, nem járkált, hanem inkább az interneten kereste meg mindazt, amiért eddig össze-vissza mászkált. Az asszony kiemelte, hogy lányai semmit nem vettek észre abból, ami körülöttük zajlott, hiszen jóval több időt töltött azzal, hogy minőségi játékokat szerezzen a gyerekeknek mint korábban - írja az Independent.

Katie Musgrave szerint kicsivel több időbe telik ezt az életformát élni, de nagyon jól lehet vele spórolni. Az ígéret betartása miatt többször tudtak utazni, és a háziorvos úgy véli, havi 150-250 ezer forintot tudott megtakarítani.

Az asszony egy oldalt is létrehozott, hogy kisgyerekes szülőknek segítsen a kiadásokat féken tartani. Már 600-an követik.

Tippjei:

- Használt játékok az eBayről

- Ruhák a turkálókból

- Cipők jótékonysági boltból

- Gyerekágy, bútorok - használt bútor oldalakról

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132064_auto_resized.jpg
origo.hu

Az orosz hadsereg megnevezte új célpontjait: Macront is említették

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713241212
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131077_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120112_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133160_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Gyémánt Világközpont vezetője lemondott – a szankciók lehetnek a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713241212
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe