Aktuális

Amikor a Harry Potterből horror lesz: megbilincselve zárták szekrénybe fiukat a szülők

Bors

Létrehozva: 2021.01.26.

A floridai rendőrség letartóztatott egy párt vasárnap, miután bejelentést kaptak egy eltűnt gyerekről. Amikor ugyanis a hatóságok elmentek a pár lakóhelyére, megdöbbentő dologra bukkantak.

Forrás: Pexels.com

A floridai rendőrség egy tampai otthonban tartott házkutatást, miután bejelentés érkezett egy eltűnt gyerek kapcsán – írta meg a Crimeonline. Az eltűnt fiút megtalálták a házban, aki elmondta a nyomozóknak, hogy a szülei minden nap délután 5 és reggel 9 óra között bezárták őt a szekrénybe, de előtte még megbilincselték.

Nem tudni honnan vették az ötletet, de tény, hogy Harry Pottert is a lépcső alatti szekrényben berendezett lyukban töltötte napjait a muglik között.

A 41 éves apa, John Hernandez egyébként karácsonykor zárta el először a fiát, amit azóta minden nap megismételt. A fiú anyja, a 37 éves Natasha Dabbs elmondása szerint tudott arról, hogy napi 16 órán keresztül így bünteti párja a gyereket, de meg se próbált közbeavatkozni.

Hernandezt gyermekbántalmazásért tartóztatták le, míg Dabbs a gyermek elhanyagolása és bántalmazás bejelentésének elmulasztása vádjával áll bíróság elé. Egyik esetben sem állapítottak meg óvadékot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711630213
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711630213
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711630213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány