Aktuális

Brutális kínzás: 15 elpusztult állattal élt együtt az őrült nő

Bors

Létrehozva: 2021.05.12.

Nincsenek szavak arra, aki így bánik más élőlényekkel.

Az év egyik legszörnyűbb eseményéként jellemezték április 18-i razziájukat az egyik arizonai állatvédő egyesület munkatársai. Az állatvédők a phoenixi rendőrséggel együtt szálltak ki Rachel Ussery-Welch otthonába, miután információt kaptak, hogy a nő otthonában borzasztó körülmények között bánik állatokkal.

A nő egyidejűleg négy kutyát, egy macskát, két csirkét és hat hüllőt tartott otthon, ezen kívül pedig 15 másik, már elpusztult állatot is találtak az ingatlanban.

Egy 3 éves dán dog, Pandora egy olyan apró ketrecben volt, amiben sem víz, sem élelem nem volt, és az állat alig 25 kilót nyomott, ami alig fele a korának megfelelő ideális súlynak. Ráadásul tele volt elfertőződött sebekkel és férgekkel is.

A szakemberek szerint Ussery-Welch az állatokat legalább egy hónapja mindenféle víz és élelem nélkül tartotta otthon, ahol olyan elképesztő bűz és piszok volt, ami még az állatok számára is méltatlan volt. Pandora például annyira ki volt száradva, hogy ha néhány nappal később érkezik a segítség, már lehet késő lett volna. A hatalmas kutya most már egy másik családnál próbál felerősödni és újra bízni az emberekben.

A többi állatnak is találtak, egyelőre ideiglenes otthont, miközben Ussery-Welchet 12 rendbeli állatkínzással vádolták meg. Egyébként előfordult olyan is, hogy a nő egyszerre összesen 30 állattal élt együtt.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134824_auto_resized.jpg
origo.hu

New Yorkban is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! filmet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713269713
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713269713
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában