Aktuális

Beigazolódott Einstein sejtése: elképesztő dolgot fedeztek fel a tudósok

Bors

Létrehozva: 2021.07.31.

Nemrég egy 116 éves rejtélyt oldottak meg a tudós egy véletlennek köszönhetően.

A csillagászoknak a történelemben először sikerült egy fekete lyuk mögötti fényfoltot észrevenniük, ami bebizonyította Einstein relativitáselméletét.

A megdöbbentő felfedezést egy nemzetközi kutatócsoport érte el, miközben egy 800 millió fényév távolságra lévő szuper masszív fekete lyukat tanulmányoztak. 

A kutatással alapvetően a fekete lyukak koronáját szerették volna megismerni. Az egyik tudós, Dan Wilkinson viszont extra fényforrásokra lett figyelmes, amikor különböző színű és méretű kitöréseket figyelt meg a fekete lyuk kapcsán. 

A Nature-ben megjelent kutatás egyik társszerzője így nyilatkozott a nem mindennapi felfedezésről:  "Az asztrofizikusoknak fogalmuk sem volt arról, hogy egy nap talán rendelkezésünkre áll majd az a technika, amellyel közvetlenül megfigyelhetjük a fekete lyukakat, és Einstein általános relativitáselméletét működés közben láthatjuk". 

A fekete lyuk végén lévő fénypontok felfedezésével a kutatók bebizonyították Einstein relativitáselméletét, 116 évvel a publikálása után.  Albert Einstein elméletében azt állította, hogy a fekete lyukak gravitációs vonzása olyan hatalmas, hogy képes eltorzítani a tér szövetét, elhajlítani a fényt és megcsavarni a mágneses mezőket. 

A fekete lyukak mindenféle méretűek lehetnek, és akkor keletkeznek, amikor egy csillag elpusztul és magába omlik, a téridő egy olyan régióját megalkotva, ahol a gravitáció hihetetlenül erős. A szupermasszív fekete lyukak a legerősebbek és leghatalmasabbak mind közül, anyagot és sugárzást emésztenek fel, és esetleg összeolvadnak más fekete lyukakkal.

A fenomenális égi entitások olyan sűrűek, hogy nem engedik ki a fényt, és szinte lehetetlen megfigyelni őket, a tudósoknak mindössze 2 évvel ezelőtt sikerült az első képet készíteniük egy fekete lyukról.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688713
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688713
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei