Aktuális

Ákos: Apának lenni felelősség

Bors

Létrehozva: 2021.10.21.

Az 53 éves énekes legújabb lemeze, Az utolsó békeév sajtótájékoztatóján jártunk, és az utána adott interjúban meglepő őszinteséggel vallott az apaságról.

Forrás: Bors

Időnként szükség van számvetésre, erről szól a napokban megjelent novelláskötetem címe is: Ezt nem lehet megúszni. A sors örömöket és nehézségeket is hozhat, ezeket vállalni kell. Például fiatalon nem sejtettem, hogy nagycsaládos leszek, legényemberként nem gondolkoztam ilyesmin. – nyilatkozta a Borsnak Kovács Ákos, és hozzátette, hogy szigorú és engedékeny apának vallja magát, habár a nevelés nagy részét a felesége vállalja magára közös életükben.

Az énekes többször forgatott már a gyerekeivel, annak idején még az édesapjával is. Most készülő játékfilmjében a lányai is szerepelnek, a munkának ő a forgatókönyvírója és rendezője is. 

Kata és Júlia lányom kapott szerepet a Záróvonalban. Júlia éppen Kubik Anna partnereként szerepelt, és mondhatom, hogy felnőtt színészhez méltóan, fegyelmezetten viselkedett – áradozott a büszke édesapa.

„Ezt nem lehet megúszni”

– Fontos a következetesség, a felelősségvállalás. Felelősséggel jár az is, ha az ember egyáltalán szólni mer a világról. Nem elég csak kérdéseket felvetni, keresni kell a válaszokat is. Kérdezni az óvodás gyerek is tud, nem is rosszul – fogalmazott Ákos, aki az „Ezt nem lehet megúszni” című nemrég megjelent novelláskötetével kapcsolatban is elmondta, hogy az olvasóktól sok pozitív visszajelzést kapott.

„Az utolsó békeév”

Az énekes hozzátette, hogy kétkedő típus, tudja, hogy “nincs bérlete a sikerre”, minden egyes megnyilvánulással szinte elölről kezdi az ember.

Ezt a hozzáállást tükrözik a szerdán délelőtti sajtótájékoztatón bemutatott új Ákos-dalok is. Lírai és sokat sejtető címeket kaptak, úgy mint: Fel a szívekkel, Nem én döntök vagy a Több nem is kell. Az elmúlt időszak nagy visszatérője Ákos életében egykori zenésztársa Menczel Gábor zeneszerző, akivel negyed évszázadnyi hallgatás után tudtak ismét együtt dolgozni a Több nem is kell című nótán. 

A zenei évadot Kovács Ákos egy nagyszabású koncerttel zárja december 11-én, melyet az Arénában tartanak meg. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086213_auto_resized.png
origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715113
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715113
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét