A 25 éves Nathan Maynard-Ellis és a 30 éves David Leesley felcsalták a 42 éves Julia Rawsont az otthonukba, és brutálisan meggyilkolták.
Maynard-Ellis egy kocsmában találkozott a nővel, taxiba ültek, és elmentek a tiptoni lakásukra, ahol Leesley már várta őket. Rawson nem tudta, hogy Maynard-Ellis meleg, és azt sem, hogy a barátja fent várja majd a lakásban.
A lakást egyébként kitömött állatokkal, akváriumban élő kígyókkal, falakra aggatott pókokkal, horrorfilmekben látott karakterek maszkjaival díszítették.
Miután végeztek a nővel,
a testét 11 darabba vágták, fekete műanyagzacskókba tették,
és a közeli csatorna aljnövényzetébe rejtették.
Maynard-Ellis évek óta megszállott rajongója volt a sorozatgyilkosoknak, újságcikkeket és könyveket gyűjtött róluk, imádta a horrorfilmeket, főleg azokat, amikben lefejezések voltak, és hullákkal közösültek.
Ezenkívül évek óta megszállotja volt a gondolatnak, hogy erőszakoljon meg, és brutálisan végezzen velük.
A gyilkosságot még tavaly májusban követték el, most tartották a tárgyalását, amin az alábbi részletek kiderültek. Ahogy a tárgyaláson elhangzott,
a gyilkosságot követő napokban és hetekben a páros teljesen normálisan viselkedett,
sőt Maynard-Ellis kifejezetten boldognak is tűnt, amikor május 21-én a születésnapját ünnepelték.
- Úgy élték tovább az életüket, mintha mi sem történt volna: pubokba járták, a családtagjaikkal találkoztak, rendesen bejártak dolgozni - mondta az ügyész.
Hogy mi vezetett a lebukásukhoz, azt sajnos a Metro nem közölte. A tárgyalásuk hamarosan folytatódik.
(via Metro)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.