Aktuális

Ajjaj: az összeomlás szélén áll Brazília

Bors

Létrehozva: 2021.03.23.

A fertőzöttek száma az egekben, nincs elég oltóanyag, de még korlátozó intézkedések sem, az egészségügyi rendszer pedig lassan összeomlik.

Forrás: Pexels.com

A vészcsengőt a brazil egészségügyi szervezetek kongatták meg, ugyanis nagyon úgy fest, hogy közel a vég, legalábbis az egészségügyi ellátórendszer számára. A brazil Fiocruz egészségügyi szervezet szerint a koronavírusos betegek ellátása az ország mind a 27 államában igen komoly problémát okoz, ugyanis minden kórház minimum 80 százalékos terheltség alatt dolgozik, miközben a halottak száma az utóbbi 24 órában ismét rekordokat döntött, egy nap alatt 2841 ember hunyt el - írta a Liner. 

Bolsonaro: ne nyafogjanak a koronavírus miatt!

A felsővezetés terén is hatalmasak a gondok, mivel a járvány kitörése óta már a negyedik egészségügyi minisztert "fogyasztja" Jair Bolsonaro elnök, a most, szerdán hivatalba lépő Marcelo Queirogat pedig már fel is szólították, hogy vezesse be a régóta kért járványügyi óvintézkedéseket, amelyeknek azonban a legnagyobb ellenzője maga az elnök. Bolsonaro ugyanis korábban már kijelentette, hogy nem ért egyet a korlátozásokkal, az országban ezért teljes a szabadság: a barzilok tömött soroban, maszk nélkül sétálgatnak a zsúfolt utcákon, míg az éttermek és a vendéglátóhelyen nemhogy nyitva vannak estig, de dugig vannak emberekkel, egy hete pedig egyenesen azt mondta az egyre súlyosabb helyzetben lévő népének: ne nyafogjanak a vírus miatt.

Alig van vakcina

Eközben a vakcinák terén sincs minden rendben: ugyan az AstraZeneca és a CoronaVac oltóanyagokat már használják, és megrendeléseket adtak le a Pfizer, a Janssen és a Szputnyik V oltásokra is, de eddig csak a lakosság mintegy 4,6 százaléka kapta meg valamely vakcina legalább egy adagját, miközben az alapvírusnál jóval fertőzőbb mutánsok egyre csak terjednek. 

A BBC szerint a helyzet már olyannyira súlyos, hogy Amerika után Brazília a második legfertőzöttebb ország a világon, a járvány kezdete óta ugyanis összesen több mint 11,6 millió fertőzöttet regisztráltak, és 282 ezer halálesetet jegyeztek az országban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten