Aktuális

Kitört a botrány a repülőgépen: ragasztószalaggal kötözték az agresszív utast az üléséhez - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.08.05.

Pillanatok alatt kitört a káosz a Frontier Airlines repülőgépének fedélzetén, amikor megelégelték az utasok az ohiói férfi szemtelenségét.

Elképesztő botrányba fulladt a 22 éves Maxwell Berry repülőútja. A hatóságok rángatták le a Frontier Airlines gépéről, miután leszálltak Miamiban.

Az ohiói férfi szombaton szállt fel több száz utastársával együtt a Philadelphiából Miamiba tartó járatra. Maxwell több italt is rendelt magának a gépen, ám soknak bizonyult a számára.

A harmadik ital kikérése közben merészen az üres poharát a légiutas-kísérő fenekéhez dörzsölte. Ezután pedig magára löttyintette a kapott alkoholt. Hátrament a mosdóba, ahonnan felső nélkül jött ki, így egy másik stewardess segített neki a táskájából egy másikat felvenni. 

Maxwell ezután sem ült le, ehelyett körülbelül 15 percig sétálgatott az utastérben, majd kiszúrva a már korábban zaklatott légiutas-kísérőt, megfogta a mellét. Ezt már nem tűrve a férfi kollégájuk kísérte a helyére, akit ezért arcon ütött. Végül verekedés robbant ki közöttük, amibe a többi utas is beszállt, hogy megfékezzék Maxwellt. 

Egy másik utas, Alfredo Romero, aki a Maxwell mögötti sorban ült, mobiltelefonjával rögzítette a jelenet nagy részét, beleértve azt is, amikor ragasztószalaggal kötözték az üléséhez. A videó egy része Maxwell Berry trágár szónoklatát rögzítette, ami a stewardessnek szólt. 

A légitársaság közleményben ismerte el az incidenst, és közölte, hogy az érintett légiutas-kísérőket a protokoll szerint felmentették a repülés alól az incidens kivizsgálásának befejezéséig. Jelenleg fizetett szabadságukat töltik - írja a Crime Online. 

A történteket pedig azzal magyarázták: - Az utas nem megfelelő fizikai kontaktust létesített egy légiutas-kísérővel, majd ezt követően fizikailag bántalmazott egy másik légiutas-kísérőt. Ennek következtében az utast le kellett fogni, amíg a járat le nem szállt Miamiban és a rendfenntartó erők meg nem érkeztek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092484_auto_resized.png
metropol.hu

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092243_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727113
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség