Aktuális

Agárdi gyerekhalál: elégedett az ítélettel a csodadoktor

H. Á.

Létrehozva: 2016.05.14.

<p>A többség képtelen felfogni, mi vezethetett odáig, hogy egy teljesen egészségesen, jómódú családba érkező kisbaba olyan borzalmas halált haljon, mint E. Benjamin. A kicsi másfél évesen mindössze 4,49 kiló volt, csont és bőr, akit legalább kilenc hónapon keresztül éheztettek szülei és nagyszülei.</p>

Forrás: Kecskeméti Zoltán

A választ csak az agárdi család tudhatja, de ők nem beszélnek. E.-ék zárkózottan éltek, magas falakkal körbevett, erődszerű házukba kívülállónak nem volt bejárása. Elutasították a modern orvoslást, csak a természetes gyógymódokban hittek.

A kis Benjit a családján kívül szinte egyetlen ember láthatta: a magát „bioenergetikusnak” és „parapszichológusnak” nevező természetgyógyász, M. Bertalan, akiben a kicsi szülei és nagyszülei szinte vakon megbíztak. Ő egy fekete gömbben végződő fémpálcával „energetizálta” a kicsit, ami azt jelentette, hogy a pálcát a teste felett húzogatta.

M. Bertalan egyébként a kilencvenes években katonatiszt volt, később elvégzett egy tanfolyamot, ezután lett természetgyógyász, holott sosem volt tagja a szövetségnek. A hozzá fordulók a bioenergetika, a reflux- és kandidabetegség ismerőjeként tekintettek rá, sokan – Benji családja is – orvosnak hitték. Neve előtt ugyanis egy „aposztrófos doktor” előtagot szerepeltetett, ami szerinte csupán tiszteletbeli cím. A nagypapa arról beszélt, hogy milliókat fizettek neki, ő azonban ezt tagadta.

– Elégedettek va­gyunk az ítélettel, amely kimondja, ügyfelem tevőlegesen nem járult hozzá a sértett halálához – mondta a Borsnak M. Bertalan ügyvédje, dr. Szabó Gyula. Kérdésünkre azt mondta: utoljára négy nappal a halála előtt kezelte a kicsit.

Ekkor a gyerek már annyira legyengült, hogy hetek óta nem tudott szopni és gyakran habzott a szája.

M. Bertalan felfüggesztett börtönbüntetést kapott és öt évre eltiltották „bioenergetikusi” foglalkozásától. Az ügyész letöltendő büntetésért és végleges eltiltásért fellebbezett. Benjamin szülei és nagyszülei 15-15 évet kaptak emberölésért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól