Aktuális

A tragikus sorsú Molnár Csillát 35 évvel ezelőtt koronázták meg

Bors

Létrehozva: 2020.10.05.

35 évvel ezelőtt, éppen október 5-én nyerte meg a szépségversenyt Molnár Csilla. A mindössze 16 éves diáklány nem bírta a rá nehezedő nyomást, ezért kilenc hónappal később a szülei házában gyógyszereket vett be…

Forrás: Bors

Egész Magyarország gyászolta a törékeny, bájos lányt 1986. július 10-én, miután szülei gyógyszereit bevette, majd örökre elaludt. Hiába érkezett orvosi segítség, nem tudták megmenteni az életét. Vajon mi vezetett a tragédiához?

Molnár Csilla nem akart szépségkirálynő lenni, a versenyre is csak buliból, a barátnői unszolására nevezett be. Az édesapja nem is támogatta az indulását, az édesanyja viszont végigszurkolta a versenyt. Miután a törékeny lány fejére került a korona, minden megváltozott az életében. A gimnáziumot is ott kellett hagynia, hogy eleget tudjon tenni a kötelezettségeinek. Magántanuló lett, pedig kifejezetten szeretett iskolába járni.

Miközben osztálytársai a történelmi dátumokat és a kémiaképleteket magolták, ő interjúkat adott és társas eseményeken jelent meg.

Egy művész meztelen szobrot is készített róla, amelyhez konkrétan le kellett vetkőznie, hogy gipsszel elkészíthessék a negatívot.
Halála után több slágerben is megemlékeztek róla. Az Első Emelet A szépek szépe balladája című számát szánta neki, később Homonyik Sándor az Álmodj, királylány című dalát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól