A szűrőbuszon tudta meg a borsodi nő, hogy szívinfarktusa van

Újraindult a "Helybe visszük a szűrővizsgálatokat" program, és a Borsod megyei Arlón többen is ingyenes kardiológiai szűrésen vettek részt, ahol az egyik, középkorú nőről ott derült ki, hogy éppen szívinfarktusa van, számolt be a megdöbbentő esetről az RTL Híradó.

Az 55 év körüli nőnek már napok óta szúrt a mellkasa a szegycsontja mögött, de fájdalmai ellenére sem ment orvoshoz. A panaszai azonnal gyanúra adtak okot a szakembereknek, akik ki is emelték a beteget a többi vizsgált személy közül. Már a helyszíni EKG is kimutatta, hogy többnapos infarktusa van a nőnek, akit mentőhelikopterrel azonnal a miskolci kórházba szállítottak.

Andréka Péter a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta: a szűrőbusszal olyan településekre mennek el a kardiológiai intézet, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Máltai Szeretetszolgálat szakemberei, ahonnan szűrővizsgálatokra és szakorvoshoz is nehéz eljutni.

Andréka Péter elmondta: idén ezen a héten kezdték a vizsgálatokat, 52 szűrőnapon 36 településre jutnak el. A kardiológusok a többi között 12 elvezetéses EKG-vizsgálatot csinálnak, vérnyomást és vércukorszintet mérnek, valamint az alsó végtagok érszűkületét is feltérképezik, szükség esetén pedig kardiológiai szakvizsgálatot is végeznek helyben.

Andréka Péter hozzátette: a tavaly indult programmal a múlt évben több mint tízezer kilométert mentek, és mintegy 2500 ember vett részt a szűrővizsgálatokon. A résztvevők csaknem felének szüksége volt kardiológiai szakvizsgálatra, húsz százalékuknak pedig fekvőbeteg-ellátásra.

.