Aktuális

Sokkoló részletek derültek ki az iskolatársát kivégző tiniről

Bors

Létrehozva: 2021.06.07.

A nőt azzal gyanúsítják, hogy terhelő bizonyítékot tüntetett el.

Forrás: Facebook, Rendőrségi fotó

Mint azt a Bors is megírta: a 13 éves, vasárnap hajnalra eltűnt Tristyn Bailey holttesét éppen egy hete, még aznap délután találták meg a lakóhelyéül is szolgáló Floridában.

TRAGÉDIA

A szemtanúk elmondása, illetve a térfigyelő kamerák felvételei alapján kiderült, hogy a lány szombat este egy 14 éves iskolatársával, Aiden Fuccival indult haza. A másnap fellelt hulla vizsgálata során megállapítást nyert, hogy

a meggyilkolt Bailey halálát egy éles fegyver által okozott szúrt seb okozta.

A lány megölésével gyanúsított fiú, aki letartóztatását követően még szelfit is készített a járőrkocsiban ülve, egyelőre csupán 21 napra került rács mögé – hogy a hatóságok fiatalkorúként, vagy felnőttként kezelik-e majd ügyét, csupán a három hét letelte után derül majd ki.

FEJlemény

Azóta a 35 éves Crystal Smith, vagyis a feltételezett elkövető édesanyja is a hűvösön van már – írja a People, melynek információi szerint

az asszonyt a fiára nézve terhelő bizonyíték eltüntetésével gyanúsítják.

A rendőrség által kiadott közlemény alapján a velük együttműködő nő megadta magát, jelenleg pedig 25 ezer dolláros, azaz cirka 8 millió forintos óvadék ellenében akár szabadlábon is védekezhet.

Célunk az, hogy minél erősebb vádiratot állíthassunk össze egy sikeres ügyészségi eljárás érdekében"

– hangsúlyozta a St. Johns megye sherifje, Robert Hardwick.

Hogy mégis mit tüntethetett el az asszony, egyelőre nem tudni, az viszont bizonyos, hogy Fucci ruházata vérfoltos volt, a zsaruk pedig találtak egy kicsorbult vadászkést a közeli tó partján, amit a gyilkos fegyvernek sejtenek,

elvégre annak lepattant hegyét Bailey holttestén fedezték fel.

Ha más nem is, ennyi bizonyíték vélhetően elég lesz a fent említett vádirat megerősítéséhez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578117
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól