Aktuális

A síron túlról üzent az ötéves kislány: félelmetes rajzával árulta el, hogy ki a gyilkosa

Bors

Létrehozva: 2021.04.16.

Az 5 éves Chen Ruilint gyakorlatilag egész életében kínozták a szülei, mégsem vette komolyan senki a kislány segélykiáltásait.

Forrás: Twitter

Az 5 éves hong kongi Chen Ruilin hosszú évek kegyetlen kínzásának volt kitéve szülei által, és bár számtalan erre utaló jel volt, mégsem vette komolyan senki a kislány segélykiáltásait. 

A gyermeket végül addig sanyargatták gonosz szülei, míg belehalt a keserves kínzásokba. A gyilkosságra mégis évekkel később egy – még a kislány által készített – rajz derített fényt. 

Nem vették komolyan a gyermeket

A gyermek az óvodában rajzolt egy családi képet, melyen a padlót vér borította. Az óvónők mégsem tulajdonítottak jelentőséget ennek a rajznak, ahogyan a lányka testét borító sérüléseknek és vágásoknak sem. 

Egy napon 2018-ban aztán apja, a most 29 éves Chen Haiping addig ütötte verte, hogy a gyermek eszméletét vesztette, ezután pedig a plafonhoz vágta a kislányt, amiért nem ébredt fel. A nevelőanya, a most 30 éves Huang Xiaotong végig tudott a borzasztó kínzásokról, de nem tett semmit sőt, ő is része volt a bántalmazásnak. 

Nehezen bizonyították a szülőkre a gyilkosságot

Végül kórházba vitték az ötévest, ahol az orvosok 130 különböző sérülést számoltak össze aprócska testén. Kiderült, a szülők ollóval vagdosták össze a gyereket, aki később a kórházban belehalt a sérüléseibe. A kórboncnok a halál okaként súlyos fertőzést jelölt meg, amivel a súlyosan elhanyagolt kislány legyengült szervezete nem tudott megbirkózni. 

Mivel a kislány halálát nem konkrétan a bántalmazás okozta, hanem annak a következménye, évekig tartott amíg rábizonyították a szülőkre a gyermekgyilkosságot. Végül a kislány véres rajza hozta meg a nyomozásban az áttörést, ami a borzalmakról árulkodott. A pszichológusok szerint a rajz egyértelműen az átélt traumákról mesélt, és a gyermeknek azt a félelmét sugallta, hogy szülei meg fogják őt ölni. 

Örök börtön vár rájuk

A szívtelen szülőket már bűnösnek találták a kislány megölésében, az ítéletre azonban április végéig még várni kell. A bíróság azonban elárulta, minden bizonnyal tényleges életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtják majd a saját gyermekét halálra kínzó apát és párját.

A rokonokat, akik tudtak a szörnyűségekről színtén börtönre ítélték. Azt azonban nem tudni, a kislány édesanyjával mi történt, és miért nem ő vigyázott a gyermekre. 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713481508
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713481508
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713481508
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713481508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze