Aktuális

A Sátán tiszteletére rituálisan kivégezték idős édesanyjukat, majd megfürödtek a vérében 18+

Bors

Létrehozva: 2018.07.18.

Három észak-perui testvér brutális kegyetlenséggel végzett 75 éves édesanyjukkal, hogy a Sátán előtt tisztelegjenek, majd a rituális szertartás közben megfürödtek vérében.

Forrás: perui rendőrség

Az idős asszony megcsonkított holttestére a rendőrség bukkant rá saját otthonában, az észak-perui Andabamba faluban. A gyilkossággal három gyermekét, a 38 éves Aurelia Quispet, a 41 éves Percy Quispet és a 46 éves Marcelina Suanet gyanúsítják, akik elfogásuk után bevallották a brutális gyilkosságot.

A testvérek előre kitervelték, hogy múlt szombat éjjel kivégzik az édesanyjukat, mert egy szerettük vérét kellett felajánlaniuk a Sátánnak. A legfiatalabb lány, Aurelia kinyomta anyja szemeit, majd kivágta belsőszerveit, beleit egy késsel, majd ezek után egy pocsolyába dobták a holttestet és ott megfürödtek vérében, hogy ezáltal idézzék meg a Gonoszt. Azt nem tudni, hogy a kegyetlen szertartás közben halt meg az asszony, vagy már előtte végeztek vele.

Aurelia volt az is, aki rávette testvéreit, hogy élő áldozatként mutassák be idős édesanyjukat a Sátán színe előtt, mert az idős nő egy furcsa álomban béka formájában megjelent neki, és közölte vele, hogy ő a kiválasztott. Letartóztatásakor azt üvöltözte, hogy a Sötétség Ura parancsolta neki a gyilkosságot, és a Démonok Királya már velük van és így ők minden nappal egyre nagyobbak lesznek.

Az áldozat hiányzó belsőszerveit és szemeit végül megtalálták a nyomozók, így azokat is elküldhették az orvosszakértőnek a boncolásra váró holttesttel együtt. A helyiek szerint egy Sátánista szekta működik a Santa Cruz tartományban, akikről mindenki jól tudta, hogy szörnyű rituálékat tartanak, és gyógyítást ígérnek pénzért cserébe. 

A három gyilkos testvér életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat, borzasztóan kegyetlen tettéért – írja a Mirror

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska