Aktuális

A rendőrséget hívta a leckéjéhez, a meglepő nem az volt, hogy segítettek neki

Bors

Létrehozva: 2017.02.22.

Az ABC beszámolója szerint egy 10 éves kislány a helyi rendőrséget kérte meg, hogy segítsék ki matekleckéjének megoldásában. A meglepő nem az volt, hogy válaszoltak, hanem az, hogy rossz megoldást közöltek.

Az ohiói rendőrség tagjai talán meglepődtek, amikor Lena Drapers „segélykérését” a Facebookon elolvasták, ám nyilván aznap kevesebb volt a bűnügy, így úgy döntöttek, hogy kisegítik a szorult helyzetbe került tanulót.

Az első példa esetében nem is volt gond. A kislány a következő feladatban kérte a zsaruk segítségét:

(8+29)x15

Néhány perc gondolkodási idő után már jött is a válasz: a megoldás 555.

Ezen felbuzdulva a kislány újabb példát osztott meg a rendőrökkel, akik ezúttal is segítőkészek voltak. A feladat ezúttal ez volt:

(90+27)+(29+15)x2

Jött is a válasz: 322. Aztán kiderült, hogy téves…

Ugyanis a rendőrök előbb elvégezték a zárójelekben lévő műveletet, majd összeadták a két zárójel eredményét, és végül megszorozták az eredményt kettővel. Tévesen.

Erre a kislány egyik osztálytársának anyukája hívta fel a figyelmet.
Ennek fényében a helyes megoldás a következő:

(90+27)+(29+15)x2=117+ 44x2=205

A kislány és szülei a hiba ellenére nem korholták a rendőröket, akik hiányos tudásuktól függetlenül legalább segítőkésznek bizonyultak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713596417
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713596417
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713596417
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713596417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól